Reggel felpörögve és könnyedén keltem ki az ágyból.Liam mellettem szuszogott.Felvettem egy melegítő szettet megfogtam a gitárom és lementem a nappaliba.Senki sehol.Jó korán kelhettem.Az órára néztem és még csak 9:32 van.Bementem a konyhába töltöttem magamnak egy pohár vízet és kimentema kertbe.Egész jó idő volt.Beültem a hintaágyba és gitározni kezdtem az a számot amit a táborba fogok énekelni.Halkan dúdoltam miközben pengettem a húrokat.A hintaágy az én erkélyem és Liam erkélye között van.Örülni fognak, hogy ilyen korán erre kelnek.Így még kétszer megismételtem a számot majd a negyediknél a hangommal is csatlakoztam a húrok mellé.Elkezdtem énekelni és ilyenkor mindent és mindenkit kizárok.Magam vagyok egyedül.Most sem volt másképp.Kieresztettem hangom és átadtam magam az érzésnek.Annyira beleéltem magam, hogy a szöveg miatt pár könycsepp legördült az arcomon.Gondoltam elénekelk még pár számot, hogy ne unatkozzak.One Direction-Stole my heartra esett a választásom.Csak úgy mint az előbb semmivel nem törődtem.Még egyszer elénekeltem a választott dalom, majd arra lettem figyelmes, hogy nyílik a kert ajtó és Liam lépett ki rajta.Ahogy meglátott elmosolyodott és mellém ült.
-Jó reggelt prücsök.-ölelt meg.
-Neked is.-mosolyogtam.-Felébresztettelek?-kérdeztem.
-Igen, de nem baj.Jó volt a hangodra kelni.-nézett rám.
-Bocsi.Tuti mindenki lefog cseszni, hogy felkeltettem.Főleg Harry.Látom nem nagyon bír,pedig nem is ismer.-hajtottam le a fejem.
-Héhéé.. nyugi.Ő ilyen.-mosolygott.
-De miért velem?Én semmit nem ártottam neki.-tártam szét karjaimat.Egy újabb ajtónyitódásra figyeltem fel.Zayn,Niall és Louis volt.Jó reggelt kívántak majd leültek elém a fűbe.
-Fiúk.Elmondjuk neki, hogy Harry miért ilyen vele?-nézett Liam a többi bandatagra.
-Szerintem jobb ha tudja,különdben az fogja hinni, hogy benne van a hiba.-bólintott helyeselve Zayn.
-Louis elkezdenéd?-kérdezte Liam.Louis megköszörülte e torkát mint ha valami nagy monológra készülne.Erre csak mosolyogni tudtam.
-Harry azért ilyen veled, mert lány vagy.-mondta.
-Meleg?-kerekedtek ki a szemeim.A fiúk hangos nevetésben törtek ki.
-Nem.Halgass végig.-hagyta abba a nevetést Lou.-Szóval,volt egy lány akivel Harry két évig együtt volt és halálosan szerelmes volt belé.Egy éve szakítottak, mert a lány megunta és elküldte Harryt a picsába.Mikor ő nem csinált semmit.Harrynek összetőrt a szíve és ezek utána lányokba nem tud megbízni.Minden fiatalabb neművel ilyen,a rajongók kivételével.Bunkó velük,kihasználja őket egy éjszakára max 1 hétre és elküldi őket.-sóhajtott Louis.
-Fél attól, hogy újra beleszeret valakibe és megint ő issza meg a levét.-tette hozzá Niall.
-Most már minden világos.De én nem akarok tőle semmit csak azt hittem abrátok leszünk és olyan jóba leszünk mint veletek.-akadtam ki.
-Nyugodj meg.Ha jobban megismer akkor szerintem ő se lesz már ilyen veled.-simogatta meg a karom Zayn.
Bementünk a nappaliba.
-Lovagolni van kedvem.-mondtam.
-Kimenjünk?-kérdezte Liam.
-Igen.Jöttök ti is fiúk?-kérdeztem.
-Menjünk.-állt fel Louis.Nem is említettem még, hogy mi nem sima házban lakunk ha nem mögöttünk van egy hatalmas nagy puszta ezért van egy lovardánk a ház mögött.Van hét lovunk.Átvettem a lovagló cuccom és kimentem felnyergelni öt lovat.Én persze a sajátomat viszem Dreamet.Gyönyörű fekete csődőr.Nagyon sokat járok ki hozzájuk..Liamnek a sajátját Alexet.Egy fehér kanca.nyergeltem fel és a többi hármat a fiúknak.Mire kiértek én már készen is voltam.Felültünk a lovakra és kivágtattunk a pusztára.Felemelő érzés volt újra Dream hátán ülni.Ahogy látom a fiúk is élvezték.Liammel versenyt is lovagoltunk.Én ynertem.Látszik, hogy egy éve nem ült lovon.Észre se vettük, hogy elrepült az idő.Napnyugtakor értünk haza.Nevetve mentünk be.
-Hol voltatok egész nap?-kérdezte idegesen Harry.
-Lovagoltunk.-újongott Zayn.
-Kössz, hogy szóltatok.-mondta flegmán Harry.
-Aludtál.-szólalt meg Liam.
-Ne őket cseszd le.Én vagyoka hibás és mondtam, hogy menjünk ki.-keltem a fiúk védelmére.
-Ja , persze.Ki gondolta volna.-forgatta meg szemeit és leült a kanapéra.
-Van egy ötletem.-kiáltottam fel.
-Ismét?-nézett rám gúnyos mosollyal Harry.
-Igen.-vontam meg a vállam.-Úgy is megy le a nap.Mi lenne ha sütögetnénk kint és csinálnánk tábortűzet?-néztem a fiúkra.
-Remek ötlet.-mosolygott Zayn.
-Csapjunk bele.-tapsolt Niall.A fiúk szedtek fát,addig én bepácoltam a húsokat és kivéttem őket a grillhez.Mire sikerült begyújtania tűzet addigra már a húsok is megsültek.Mindenkinek kitettem egy tányérra.Liam csinált salátát és azt is a húsok mellé raktuk.El sem hittem, hogy Harry is csatlakozott hozzánk.Megettük a kaját majd bevittem őket.Felmentem a szobámba és lehoztam a gitáromat és Niallét is a szobájukból.Levittem majd Niall kezébe nyomtam.
-Énekeljünk már valamit.-tettem az ölembe a hangszert.-Gotta be you?-tettem fel kérdésem.
-Kezdjük.-mondta Liam.Niallel elkezdtük gitározni a dalt majd Liam kezdte,aztán Harry és a közös résznél én is becsatlakoztam aztán újra Liam jött később Zayn és megint közös.Ismét Harry és megint a közös...Mosolygva fejeztük be a dalt.
-Még.Mondjuk Stole my heart.-csettintettem.Niallel újra a húrok közé csaptunk.Hihetetlen , hogy Harry mennyire más mikor énekel.Gondolom úgy van vele ahogyan én.Ha énekelek semmi nem érdekel.Elénekeltünk még két másik dalt.
-Elénekeled amit a táborban fogsz?-nézett rám kiskutya szemekkel Louis.
-Persze.-sóhajtottam.Teljes szívemből énekeltem végig a számot.(http://www.youtube.com/watch?v=FlsBObg-1BQ) Végig csukva volt a szemem, csak néha nyitottam ki a szemem.Éreztem amint újra pár könycsepp lefolyik az arcomon miközben beleélem magam a szövegbe.Ahogy az utolsó akordokat pengettem a fiúk nagy tapsolásba kezdtek.Még Harry is (!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
-Nem mondok véleményt.Majd a táborban.-kacsintott Zayn.
-Már nagyon várom.-vigyorogtam.
-Kezd hűsös lenni és már késő van.Menjünk aludni.-állt fel Liam.Bement a konyhába és leöntötte vízzel a tűzet.Harry mindenkitől elköszönt csak megint engem nem vett figyelembe.Tapló.Én is mindenkitől elköszöntem Harry kivételével.Már nem is próbálkozom.Liammel felemntünk a szobámba.Jól megfürödtünk aztán be is dőltünk az ágyba.
Szia!
VálaszTörlésKérlek jelentkezz a csoportba hogy meg tudd a versenyről való részleteket. :)
https://www.facebook.com/groups/1424550967775210/