II.Season/Chapter57- Now

FB csoport: ITT

Egyre nehezebb tartani a hasam és sokszor szédülök, nem mernek egyedül hagyni, egy hét múlva vagyok kiírva. Liam nagy nehezen rávett, hogy ma aludjak náluk, mert már hiányolnak, nem mint ha nem látnának amikor van idejük. Bevallom nekem is hiányoznak mindannyian, nehéz nekem Harry nélkül. Niall nemsokára itt van értem és jönnek a lányok, nem tudom, hogy hol lennék nélkülük, ők mindennap velem vannak és boldogítanak.

Kiszálltam a kocsiból és a táskámmal együtt mentünk be a házba, Niall követett engem, levettem a  cipőm és felhozta a táskám a szobámba. Régóta nem jártam itt, gondoltam, hogy lemegyek a konyhába és összeütök valami a srácoknak. Amíg vártam, hogy a hús süljön leültem az egyik székre és néztem magam elé, Niall jött be és helyet foglalt velem szemben.
- Tudod már, hogy hogyan fogják hívni?
- Igen, Austin. – simítottam végig mosolyogva hatalmas hasamon, újra felálltam és elzártam a gázt, a rizst kivettem a mikróból és megkértem Niall-t, hogy terítsen meg. Kiraktam mindenkinek egy adag vacsorát és vártunk, nem sokkal később betoppant Zayn és Liam, őket követte Dani, Perrie, El és Louis.  – Harry? – kérdeztem halkan, Dani felemelte a fejét és kifelé mutatott, tehát ő is itt van. Vettem egy nagy levegőt és az asztalhoz invitáltam őket, mindenki helyet foglalt majd megvártuk Harryt is. Kikerekedett szemekkel nézte a hasamat majd engem, tekintete lyukat fúrt enyémbe és nem tudtam nem őt nézni, az asztalhoz sétált és leült Niall mellé.
- Na Nicole, mesélj. Milyen hamarosan anyukának lenni? – a kérdéstől eléggé megilletődtem, hisz Harry is itt van és lehet, hogy ezt nem most kéne megvitatni, előtte.
- Hát, izé, nos jó érzés, várom, hogy a karomba tarthassam és édes mosolya bearanyozza a mindennapjaimat. – egy pillanatra se néztem Harryre, nem látom a reakcióját és addig jó, nem szeretném ha szomorú lenne.
- Mi lesz a neve?
- Louis, ezt nem…- fejeztem volna be, ha valaki nem vág közbe.
- Austin. – kiáltotta Niall, mire idegesen néztem rá és tarkón csaptam.
- Ezt csak te tudtad, azt szerettem volna ha meglepetés lenne. – mindenki nagy nevetésben tőrt ki, Harryn és rajtam kívül, felálltam és elvettem mindenki elől a tányérokat és a mosogatóba helyeztem őket. Mindenki elhagyta a helyiséget, megnyitottam a meleg vizet és kezembe vettem a szivacsot, nyomtam rá egy kis habot majd kezembe vettem egy evőeszközt és elmostam, ezt tettem a többivel is. Olyan érzésem van, mint ha valaki figyelne engem, elzártam a vizet, a kezemet nadrágomba töröltem és megfordultam. Csak álltam vele szembe és szinte jéggé fagytam, nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, a szavak megakadtak torkomon. Ahogy láttam, ő is így volt ezzel, látom, hogy szeretne valamit mondani. Széttártam karjaimat és vártam, talán a csodára amit szeretnék ha végre bekövetkezne, lehajtotta fejét, beletúrt hajába majd rám nézett. Másodpercek alatt szelte át a köztünk lévő távolságot és megállt előttem, hatalmas tenyerét a hasamra vezette és simogatni kezdte. Az érintésétől megborzongtam és gondoltam, hogy a fiúnkat keresi, félve megfogtam kezét és a hasam jobb felső részéhez vezettem. Amikor rúgott egyet a fiúnk, Harry hírtelen felnézett rám, csillogó szemei gyönyörűek voltak és olyan ellenállhatatlanok.  Fölegyenesedett és két keze közé fogta az arcomat, egy ideig csak egymás tekintetében kutattunk, majd arcon csókolt. Hát nem erre vártam, ha nem arra, hogy végre megcsókol és a karjaiban biztonságban lehetek. Nem tette meg, rámosolyogtam majd kimentem a konyhából, ahogy kinyitottam az ajtót hat szem párral találtam magam szemben.
- Mit csinált? – kérdezte izgatottan Perrie.
- Semmit. – ennyit mondtam aztán a szobám felé vettem az irányt, elfáradtam mára. A fürdőbe mentem és megengedtem magamnak a meleg vizet, levettem ruháimat és belesüllyedtem a vízbe. Nyugtató volt, hátradőltem és mind a két kezemet a hasamra csúsztattam. – Miért ilyen nehéz apáddal? – kérdeztem, erre nem kaptam választ csak egy rúgást a hasamba. – Your hand fits in mine
like it's made just for me. But bear this in mind it was meant to be. – énekeltem a sorokat és láttam ahogy fiam fordul egyet. - I won't let these little things slip out of my mouth.But if i do, It's you, Oh it's you. They add up to. I'm in love with you and all these little things. – remegve fejeztem be a dalt, letöröltem a kiszökni készülő könnyeimet és leöblítettem az arcomat. Kimásztam a kádból és megtörülköztem, hajamat kiengedtem és átfésültem, lekapcsoltam a villanyt és kimentem, a táskámból kivettem egy rövidnadrágot és egy bő pólót. Bebújtam a paplan alá és újra a „Little Things” sorait dúdoltam fiamnak, akinek úgy látom nagyon tetszik ez a dal is. Akárhogyan is próbáltam elaludni, egyszerűen nem sikerült, csak forgolódtam és vergődtem az ágyba. Egyszer csak nyílt az ajtóm ezért mozdulatlanul maradtam, megláttam göndör haját és megnyugodtam,  körül nézett majd beljebb jött. Halkan bezárta az ajtót és az ágyamhoz közelített, megállt mellette és felemelte a paplant. A szívem nagyokat dobbant, féltem, hogy meghallja, bebújt mellém, úgy érzem, hogy tennem kéne valamit, megmozdultam mire láttam, hogy megijed egy kicsit. Közelebb húzódtam hozzá, fejemet mellkasára tettem , hasam hozzáért oldalához, kezeit körém fonta, úgy tartott, mint ha attól félne, hogy újra elmegyek.
- Hiányoztál. – böktem ki, de tudatalattim fejbe csapott, egy sóhaj hagyta el a száját, lejjebb csúszott és fejét az enyémre tette majd egy csókkal hintette be hajam.

Arra keltem, hogy a hasamban a kis lurkó nagyon él, megnéztem az időt és hajnali három óra volt,felálltam és kimentem a folyosóra, megfeszült az alhasam majd valami végigfolyt a lábaimnál. Tudtam, hogy mi az, valamiért megrémültem és csak egy hatalmas sikoly hagyta el a számat csak sikítottam és láttam, ahogy egyszerre nyílnak mellettem az ajtók.
- Mi az? – Harry volt az első aki leguggolt hozzám.
- Most. – üvöltöttem , a lányoknak esett le legelőször.
- Mi? – kérdezte értetlenül Louis.
- Úr Isten, fiúk, most, jön a baba. – hadonászott El, mindenki kapta magát és pizsamában indultak le az az emeletről, Harry a karjaiba vett és úgy cipelt le, fájt, nagyon, őrülten ordítottam és szorítottam Harry pólóját, berakott az autóba és mellém ült, előttem El és Louis vezetett. – Nicole, nyugi, vegyél levegőt az orrodon és fújd ki a szádon, mindjárt ott vagyunk. – tettem amit barátnőm mondott és már nem sikítottam, ám nagyon fájt.

-Egy orvost, most, a barátnőm szülni fog. – tartott a karjaiba Harry, egyből jött két nővér és egy doki, ráfektettek egy ágyra és eltoltak, Harry mellettem jött és fogta a kezem. – Ne aggódj, minden rendben lesz, hamarosan látjuk őt. – mosolygott és a homlokomra adott egy puszit, jött egy fájás és újra felkiáltottam, a többiek is a nyomunkban voltak.
- Kérem önöket, várjanak itt, szólunk ha vége. – nézett hátra egy nővér és betoltak egy szobába.

Harry szemszöge:

Idegesen járkáltam fel s alá a folyosón, folyamatosan hallottuk ahogy Colette fájdalmasan nyög, örülök, hogy jön a fiam de bár ne lenne ennyire fájdalmas.
- Ülj le. – fogta meg a karom Dani, kérésének eleget téve leültem, Liam azonnal tárcsázta a szüleit, erről jut szembe fel kéne hívnom anyát, hiába van hajnali négy óra. Elővettem zsebemből a telefonom és tárcsáztam anyát, csengett , csengett de nem vette fel, újra hívtam, a harmadik csörgés után felvette.
- Mi van Harry? – kérdezte álmos hangon.
- Születik az unokád. –akaratlanul is elmosolyogtam.
- Gemma, Gemma, kelj fel. – sikoltozott anyu, hallottam ahogyan a nővérem felnyög. – Jön az unoka öcséd. – sikította újra, elemeltem fülemtől a  telefont, mert tudtam, hogy Gemma is sikítani fog, ez is történt. – Oké, Harry, küldd el a címet és megyünk. – mondta majd le is tette, leírtam neki SMS-be a kórház címét majd eltettem a telefonomat.

Reggel hat óra és még mindig csak a nyögések, ennyire nehéz lenne? Nem szeretnék nő lenni, anyu , Gemma és Colette szülei is már megjöttek.
- Miért ilyen hosszú? – kérdezte Niall.
- Nicoleal én négy órát szenvedtem mire kibújt. – mosolygott az anyukája, erre Niall elfintorodott, mire nevetni kezdtünk, hosszú ideig csak ültünk és vártunk. Kilépett a nővér és kezébe volt a fiam, felkaptam a  fejem és odamentem.
- Én vagyok az apa. – mosolyogtam rá, karomba adta a kicsit, pici arcát kémleltem, olyan nyugodt volt. A többiek is körém gyűltek és csak nézték, hallottam amint anyu és Sarah szipognak mellettem, az én szememből is kigördült egy könnycsepp. – Szia Austin, én vagyok az apukád. – ahogy felé emeltem hatalmas tenyerem, pici kezeivel rászorított a kisujjamra és nem akarta elengedni. A nővér mondta, hogy bemehetünk Nicolehoz, így is tettünk, a kezemben lévő gyerekkel leülte ágya szélére és csak néztem őt.
- A szeme a tied. – mondta Gemma, megnéztem a szemeit és valóban zöldek voltak, Colette mellé tettem aki mosolyogva nézte fiát. Lefotóztam őket és már írtam is ki twittere.

@harry-styles: Megszületett a kisfiam, Austin. Remélem ti is annyira örültök, mint én. Mi mind nagyon boldogok vagyunk. :)

Pár perc telt el és már több százan kedvelték és retweetelték, örül, hogy ők is örülnek. Anyu elővett a táskájából egy édes kis kék ruhát amit a kicsire adott, bejött a nővér és átvitte a többi gyerekhez. Colettet is áttolták egy kórterembe, olyan boldog vagyok, végre láthattam, úgy érzem, hogy ezzel minden megoldódott, szeretném ha Colette-val boldogok lennénk és együtt nevelnénk fel a fiunkat. Most már nekem is van egy kis családom és két nagyobb, soha nem voltam még ennyire boldog, Austinnak én a legjobbat szeretném és nem fogom hagyni, hogy a rajongók miatt ne egyen gyermekkora. Mindent megfogok tenni a boldogságukért, nekem ők jelentik az életemet, nélkülük nem lennék.

II.Season/Chapter56 – News

Facebook csoport: ITT

1 hónappal később

Két hét, ennyi időt tölthetek még ebben a csodálatos országban, utána haza kell mennem. A 7. hónapban vagyok és félek egyedül maradni, a hasam hatalmas és az én vékony termetemmel kicsit már nehéz tartani. Anyuékkal már beszéltem és a lányokkal is, mivel messze lenne Wolverhampton, úgy döntöttünk, hogy a házamba költözök és  velem tart Dani, Perrie és El is. Liamet is értesítettem érkezésem időpontjáról, ő jön értem a reptérre és visz a házamhoz ahol majd a lányok várnak engem. Az ágyon feküdtem és hasamat simogattam, nehezen felültem és kimentem a nappaliba, beüzemeltem a televíziót és a zene csatornán kötöttem ki, ma is. Mióta beköltöztem ebbe a meseszép házba azóta minden nap ezt az adót nézem, hiányoznak a fiúk és a gyermekem is szereti a hangjukat, mindig „táncol” a hasamban amikor az ő zenéjük szól. Lehalkítottam a tévét , mert valami elviselhetetlen rock zene szólt, eszembe jutott a srácok egyik dala, ami személy szerint nagy kedvencem. Elkezdtem énekelni a „Moments” című számot és a kis táncos lábú már is életre kelt, minden este énekelek neki miközben simogatom. Szeretném már a karomban tartani és puszilgatni, puha bőrén végig simítani, miközben egy altatót dúdolok pici fülébe. Még soha nem vártam ennyire semmit, a legnagyobb vágyam most, hogy megszülessen az a gyermek akiért ölni fogok. Nem fogom hagyni, hogy bárki is bántsa vagy elvegye tőlem, vigyázni fogok rá, mint a szemem fényére.

2 héttel később

 A repülő landol én pedig kicsatolom övemet és nézek ki az ablakon, nézem ahogyan a gép begurul a helyére. A kézi csomagomat levettem a  fejem felett lévő tartóból, majd egy úr maga elé engedett én pedig hasamat fogva nehezen mentem le a lépcsőn, átsétáltam a terminálhoz és vártam, hogy a csomagjaim megérkezzenek, mikor megláttam a kettő nagy sötétlila bőröndöt már nyúltam is érte és levettem a futó szalagról, magam után húztam őket majd egy széknél leültem és vártam. Néztem ki a fejemből, majd megláttam ahogyan az egész banda közeledik felém, fejükön kapucni és napszemüveg. Azt hiszik, hogy ez álca, rá kéne jönniük, hogy egy reptéren még nagyobb feltűnést keltenek így. Ahogy a bátyám kiszúrt egyből levette a fejéről a kapucnit és a szemüveget, majd sebes léptekkel átszelte a közöttünk álló távolságot, óvatosan karjaiba zárt. Fejemet a vállába temettem és megindultak könnyeim, nem tehetek róla, annyira hiányzott már és ezek a hangulatingadozások is rátesznek egy lapáttal erre a megható pillanatra.

- Úr Isten! Megettél egy egész várost? – hajolt le Louis és a hasamat nézte. – Ez egy jó dagadt gyerek lesz. – egyből fejbe kólintottam majd megölelt, mindenkit üdvözöltem és észrevettem, hogy Harry nincs jelen amitől egy kicsit megkönnyebbültem. Elég egy kínos pillanat lenne, a fiúk elvették a csomagjaimat és a kisbusz felé vezettek.
- Mizu amúgy? – dobta át karját vállaim felett Zayn.
- Nem érdekes, fáradt vagyok és ő is. – simogattam meg a hasam majd Zayn egy édes mosolyt vett fel és kacsintott.

-Megjöttek. – hallottam meg Dani örült sikoltását, amint kiszálltam felém rohant és amikor meglátta a hasam csak lassan ölelt magához és ide-oda billegtünk.
- El fog szédülni a gyerekem. – nevettem fel, köszöntem a többieknek is majd elbúcsúztunk a fiúktól és a házamba indultunk.  Barátnőim felvitték csomagjaimat az övéikkel együtt , ők elfoglalták a saját szobájukat és én is betelepedtem sajátomba. A bőröndömet kinyitottam az ágyon és kipakoltam belőle a ruhákat, visszatettem őket a helyükre majd lebotorkáltam a nappaliba.
- Ezt neked csináltam, a hosszú út és a gyerek miatt. – tett le elém egy hatalmas tál milánóit Eleanour.
- Mássz ki a fejemből. –mondtam viccesen mire leült mellém, elkezdtem enni a finom ételt, miután végeztem megköszöntem és leértek a többiek is.  – Meséljetek, mizu itthon? – dőltem hátra a kanapén.
- Sok minden történt Nicole. – húzta el a száját Perrie, mire a többiek leintették. – Meg kell tudnia. – védekezett Perrie.
- Mit is? – néztem rá furán, mire összehúzta magát és végre belekezdett.
- Tudod, Harry, na hát mióta elmentél tör-zúz és iszik. A fiúkkal már próbáltuk helyre tenni de nem lehet. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért iszik, annyit válaszolt „ Azért, mert akkor kiadom a dühöm és nem ülök magamba azon gondolkozva, hogy elveszítettem őket.” – fejezte be, amikor elmondta, hogy Harry mit is mondott a szívem összeszorult és fülemben a vér dobogott, kikerekedett szemekkel néztem magam elé. El-nek érkezett egy SMS-e és miután megnézte felsikított és eldobta a telefonját.
- Mi az? – kérdeztem hirtelen, nem tudom, hogy mitől ijedhetett meg ennyire.
- Louis írt, Harry ide jön, most. – kiáltotta, egyből megállt bennem a vér és felálltam.
- El kell mennem itthonról. – mondtam határozottan de a lányok nem helyeselték, azt mondták, hogy maradjak itt majd ők lerendezik. Na erre nagyon is kíváncsi leszek, mikor már nem voltam olyan feszült a csengő megszólalt, mondanom sem kell, hogy megugrottam ültő helyemben. Hirtelen megszédültem és belekapaszkodtam a kanapé szélére, Perrie segített leültetni majd mentek ajtót nyitni.
- Itt van? – hallottam meg rekedt hangját ami most a reménytől csengett.
- Nem, Harry, nincs itt. – mondta El, gratulálok, ez nem hangzott valami biztosan barátnőm.
- Tudom, hogy itt van, csak látni akarom. – könyörgött, hogy engedjék be.
- Ez nem jó ötlet. – Dani próbálta meggyőzni, hogy nem jöhet be és menjen haza de Harry nem tágított.
- Engedjetek már be. – felemelte a hangját és amikor az ajtóra néztem láttam ahogy szó szerint arrébb teszi El-t az ajtóból majd rohamosan közeledik. Amikor tekintetünk találkozott, amilyen gyorsan és óvatosan tudtam felálltam, arca piros volt és szemei is , alatta kék karikák voltak, arra utaltak, hogy nehéz volt neki ez a két hónap. – Colette. – indult meg felém, hátráltam pár lépést, megtorpant és kidülledt szemekkel figyelt. – Félsz tőlem? – kérdezte, hangjában ott volt a félelem és a szomorúság is.
- Nem, nem félek. – ráztam meg a fejem, nem féltem tőle egyszerűen csak furcsa volt, legszívesebben a nyakába ugranék de nem tehetem, súlyos szavakat mondott ki aminek következményei is lettek.
- Ő,ő az én..?
- Igen. – tettem mind a két kezemet hasamra védelmezésképpen.
- Szabad? – tudtam, hogy mire gondol.
- Nem. – vágtam rá egyből és láttam, hogy szemében ott csillognak a könnycseppek, nem dőlhetek be neki. – Jobb lenne ha most mennél, kérlek. – megkerültem a kanapét és a lányok felé mentem akik az ajtóban álltak ledermedve és nézték az eseményeket. Harry még mindig a kanapé mellett állt és nézett előre. – Harry, legyél szíves, fáradtak vagyunk. – kértem , ám hangom nem olyan volt, mint ha biztos lennék tettemben, nem is voltam az. Beletúrt hajába majd megfordult, felém közeledett és elment mellettem, utoljára rám nézett, egy könnycsepp gördült ki szeméből, letörölte és beült az autójába.

Ma van az a nap, hogy időpontot kaptam az orvostól, ma megtudom, hogy milyen nemű is lesz a gyermekem, a fiúk és a lányok eljönnek velem, anyuék nem tudnak, mert dolgoznak. A lelkemre kötötték , hogy azonnal hívjam fel őket,amint megtudom a hírt. A kórházban ültünk és vártuk, hogy szólítsanak, simogattam a hasam és közben néztem, láttam ahogyan mozog és rugdos. Louis nem tudja megunni azt, hogy a keze a hasamon van, a gyermekem minden reakciójára kiállt egyet , amit én nagyon mókásnak tartok.
- Miss Payne. – dugta ki fejét a nővérke, megfogtam Liam kezét, hogy jöjjön velem.
- Jó napot. – mondtuk egyszerre és beléptünk az ajtón, felfektettek az ágyra, felhúzták a pólóm, nagy hasamat a nővér letörölte majd rákente a zselés anyagot és rárakta a hasamra a gép fejét, egyből feltűnt a képernyőn az én kis szerelmem. Liam mellettem állt, csillogó szemekkel nézte a képernyőt, mosolyogva néztem ahogy mozog a hasamba a csöppség, szereti a figyelmet.
- Kisfiú lesz. – mondta a nővér, a szívem nagyot dobbant és nagyon megörültem. – Ahogy látom egészséges, tökéletesen fejlődik. – levette a gépet a hasamról, figyelmesen letörölte a zselét majd a nyomtatóhoz ment, kinyomtatta a képeket és a kezembe adta, elbúcsúzott és kimentünk. Nagy mosollyal az arcomon siettem barátaimhoz, ahogy Dani meglátott egyből szólt a többieknek és felpattantak.
- Na? – nyaggatott Louis, jobban be van zsongva , mint én.
- Fiú. – néztem le nagy gömbölyű hasamra és megsimítottam.
- Focista lesz,tudtam én. – ütött egyet ököllel a levegőbe Niall, megmutattam nekik a képeket és láttam, hogy El majdnem elsírja magát. Örülök, hogy ilyen barátaim vannak, elővettem a telefonom és miközben sétáltunk ki az épületből felhívtam anyát. Amikor elmondtam neki, olyan nagyot sikoltott, hogy el kellett , hogy kapjam a fülemtől a telefont. Gondoltam, hogy Anne-t és értesíteni kéne ezért neki is elmondtam és megígérte, hogy holnap délután átugrik beszélgetni egy kicsit, ennek nagyon örültem hiszen szerintem ő az egyetlen aki tud hatni Harryre. Szeretném, hogy ha ez az egész dolog végre lecsillapodna, nem szeretném a fiamat ilyen körülmények közt megszülni, nem hinném, hogy hiányozna neki az , hogy a szülei mindig veszekedjenek. Igazság szerint az lenne neki a legjobb, hogy ha a szülei együtt lennének boldogok. Nos, szerintem nem nekem kell megváltoznom.

II.Season/Chapter55 – Every day, Every night

Facebook csoport: ITT

 Harry szemszöge:

Mikor felpofozott akkor tudatosult bennem, hogy mit is mondtam, kiviharzott és pedig egy hatalmat ütöttem a falba. A kezem vörös lett és feldagadt, sajgott, nem érdekelt, hogy lehetek ekkora barom? Louis berontott a szobámba és idegesen járkált fel s alá.
- Mondd, te normális vagy? – akadt ki, teljesen jogosan.
- Louis, kiakadtam, nem gondoltam komolyan. – ültem le az ágyamra.
- Harry, bazd meg, e tényleg. A te gyereked is, gondolkozz már.
- Szeretem őt, nagyon és a kicsit is. – túrtam idegesen hajamba.
- Gratulálok . – tapsolt, tudom, hogy ironikusan mondja. – Most vesztetted el mind a kettőt. Barom vagy, haver, de most tényleg, oltári nagy seggfej. – nézett rám majd bevágta az ajtót. Hátradőltem az ágyamon és szidtam magam, hogy ekkora nyomorult vagyok, nem is tudom, hogyan mondhattam ekkora hülyeséget. Hallottam amint lemegy a lépcsőn és a többiek próbálják meggyőzni, hogy ne menjen. Én is ezt tenném de nincs hozzá elég bőr a képemen.

-Szólni kéne neki, hogy elakar menni. – hallottam meg Niall hangját.
- Nem, nem kell. Megbántotta a húgom, elcseszte, miatta van mind ez. – Liam idegese kiabált, megértem én is ezt tenném ha valaki összetörné Gemma szívét, de nem tudom, hogy mit is csináljak. Nem jut semmi sem az eszembe, tudom, hogy utána kéne mennem, kibaszottul utána akarok menni, de nem tehetem. Nem állhatok csak úgy elé, hogy sajnálom és jöjjön vissza, tudom, hogy ezek után még egy pofont kapnék.

Nicole szemszöge:

Miután megtaláltam a szállást, bejelentkeztem és elfoglaltam a szobámat, a cuccaimat nem pakoltam ki, ha nem egyből elővettem a számítógépemet és egy lakást kerestem, nem akarom megvenni, csupán csak kibérelni. Bepötyögtem a keresőbe a címszót és kidobott több mint ezer házat, nézegettem sokáig de nem találtam megfelelőt, már reggel tíz óra is elmúlt mikor nem jártam sikerrel, görgettem még lefele amikor megakadt a szemem egy csodaszép kis házon. Nem kell nagy, hiszen csak én leszek egyedül és a baba a hasamba. Elővettem a telefonom és felhívtam a címzettet, megbeszéltünk holnapra egy találkozót és megmutatja a házat. Rettenetesen éhes voltam és ezt a kisbabám is jelezte, felhívtam a szobaszervizt és rendeltem magamnak reggelit. Miután jól laktam és gondolom a kisgyerekem is akkor úgy döntöttem, hogy ledőlök aludni, sokáig voltam fent és az éjszaka se aludtam túl sokat.

1 hónappal később:

Immáron hat hónapos a kisbabám és ennek nagyon örülök , ám tudom, hogy a szülésre haza kell mennem, legalább három héttel előtte, hogy véletlenül se itt szüljem meg ahol senki sem lenne velem. Már csak másfél hónapom van ebben a városban , nem sok ideje vagyok itt de én már is beleszerettem, az emberek nagyon kedvesek és sokan jönnek aláírást kérni és képeket készíteni, pár rajongó meg is szokta simogatni a hasam és amikor érzik, hogy megmozdul sikítanak egyet. Örülök, hogy ennyire tetszik nekik, ám jobban örülnék neki, ha az apuka is így gondolna a kisgyerekére. Még nem tudom, hogy fiú e vagy lány, mert úgy vagyok vele, hogy ha hazamentem megnézem közösen a családdal,egyedül nem olyan nagy élmény ,mint akkor amikor a szeretteim is velem lehetnek. Hogy gondolok e Harryre? Igen, nincs olyan nap amikor nem járna az eszembe, főleg, hogy még a csapból is ők folynak, a sajtó nem képes leszállni a témáról, miszerint elhagytam, mondjuk ez igaz is, de már azóta ezen csámcsognak mióta eljöttem.

ZENE 

Harry szemszöge:

-Anyu, nagyon hiányzik. – bőgtem el magam ismét anyunak a telefonba.
- Kisfiam, szeretlek, de az igazat mondom mindig és most is. Te vagy ebben a hibás, te taszítottad el őket magadtól. Neked kell ezt helyrehoznod. – mondta anyu, igaza van, minden nap és minden éjjel csak ő rá gondolok és a meg nem született gyermekünkre, arra, hogy valószínűleg elvesztettem őket, de én ezt nem akarom. Azt szeretném ha újra velem lennének, ha újra megsimíthatnám a hasát, ami biztos megint nőtt. Miután letettem a telefont egy újabb üveg whiskey-ért nyúltam. Mióta elment azóta minden nap megiszok egyet, Paul kivan rám akadva és ő is megbánta már azt amit mondott, mert neki is hiányzik Colette. Liam már valamennyire megbékélt, Louis minden nap bejön a szobámba és próbál helyre tenni, hogy nem helyes amit csinálok és ahelyett , hogy itt ülök és iszok inkább menjek sétálni és kitisztítani a fejem. Minek menjek? Azért, hogy hallgassam ahogy mindenki ujjal mutogat rám, hogy én vagyok az a szemét aki elkergette a gyermeke anyját. Így is elég, hogy a sajtó minden nap ír rólunk és elhord minden szemétnek.

Elfogyasztottam az egész üveget, nagy nehezen felálltam a padlóról és a polcomhoz mentem, megláttam azt a képet ami még akkor készült rólunk mikor nem volt terhes.

Ideges lettem és a körülette lévő tárgyakat lesöpörtem a helyükről. Az egyik vázát megfogtam és a földhöz vágtam, elkezdtem ütni-vágni a falat és az ajtóba ütöttem ami be is horpadt. Zayn rohant be hozzám és elfogott, én magamon kívül voltam.
- Vissza akarom kapni. – üvöltöttem és próbáltam kiszabadítani magam a fogásából de nem ment.
-Harry, nyugodj meg. – sietett be Danielle és a mellkasomra tette a kezét. – Fejezd már be, ezzel nem oldasz meg semmit. – próbált leállítani de nem ment neki. – Harry, elment, nem tudom mikor fog visszajönni. – mondta és elcsuklott a hangja, azonnal leálltam és levettem a képünket a polcról. Magamhoz szorítottam és sírva térdre borultam, mindent elrontottam, elment és lehet, hogy sosem látom viszont.

Nicole szemszöge:

A telefonom hevesen csengett mellettem, felkeltem és felvettem.
- Haló? – szóltam bele álmos hangon.
- Nicole, megint. – mondta Niall és egyből tudtam, hogy mire gondol.
- Ez a legrosszabb. – szólt bele Louis. – Tört- zúz a szobájába, most pedig már órák óta szorongatja a képeteket és a földön ülve sír, nem tudja mit csinál, megint ivott. – összeszorult a szívem ahogy elképzeltem magam előtt a látványt ahogy sír.
- Fiúk, én nem tehetek semmit, nem fogok hazamenni és a nyakába borulni. Nem én leszek az aki megteszi a lépést. – mondtam halkan, igen, valójában arra vágyok, hogy eljöjjön értem és hazavigyen, ez nem fog megtörténni. Túl büszke ő ehhez, lehet, hogy most ilyen állapotban van de majd kiheveri. Azok után, hogy bontottuk a vonalat a konyhába mentem ahol készítettem magunknak valami vacsora féleséget, egész nap szinte csak alszom és eszek, ez a napi programom, munkát nem kerestem, mert úgy gondoltam, hogy másfél hónapra minek? Maradt elég pénzem, hogy fizessem az itteni kiadásaimat, mikor kész lett a szendvics, leültem a tv elé és majszolni kezdtem az ételt. Az egyik zenecsatornára kapcsoltam, mikor felcsendült a fiúk dala, a kis örökmozgó egyből életre kelt a hasamba, amikor Harry szólója volt, egyből rugdosódni kezdett és forgolódni, erősebben , mint eddig. Imádja az apja hangját, ez ellen nem tudok mit tenni és nem is akarok. Így jó, szeretném ha szeretné az apját annak ellenére amit tett, én is szeretem, már kezd halványulni az utálat, hiszen a szeretetem erősebb iránta. Még sem olyan könnyű megbocsátani neki, súlyos dolgot mondott, ezt nem lehet visszafordítani.

II.Season/Chapter54-Spoken word

FB CSOPORT:ITT

3 hónap, ennyi idő telt el azóta, hogy megtudtam, hogy kisbabám lesz, már csak egy hónap és azt is megtudom, hogy milyen nemű lesz a kis csöppség. Nem mondom , hogy az eltelt idő könnyen ment volna, akárhová mentünk mindenhol ott voltak, újságírók,rajongók, nem volt egyszer sem egy nyugodt percünk sem. Őszintén, kezdek besokallni ettől, Harryn is látom, hogy egyre feszültebb, olyan, mint ha ideges lenne folyton . Bár érthető, szonte nincs életünk csak amikor itthon vagy külön vagyunk.Nagy segítségemre vannak a lányok, a szüleim és Anne, a fiúk sokat próbálnak, sok fellépésük van és szinte az egész idejüket próbával töltik. Gemma is ritkán látogat, mert barátja lett és szeretne sok időt vele tölteni, nem is ítélem el. Örülök, hogy boldog, igazán megérdemelt már egy normális barátot. Viszont hiányzik az én a barátom, akivel régen sokat nevettünk, viccelődtünk, mentünk mindenhova. Úgy érzem, hogy elhanyagol, a sok próba és fellépések, tudom, hogy ez az élete de most már kisbabánk lesz, nem szeretném ha úgy nőne fel, hogy az apját alig látja, mert mindig utazik. Nem várom el Harrytől, hogy mondjon le a bandáról miattunk, nem is akarom, annyit szeretnék, hogy kicsivel több időt töltsön velem. Nem mondom, hogy könnyű velem, hiszen a hasam már nőtt és kényelmetlen aludni, sokszor hisztizek , mindig kell valami étel amivel tömhetem magam. Ma is , mint minden nap a tv előtt ülök és nézek ki a fejemből, már annyi mindent megcsináltam a házban, hogy nincs új ötletem.
- Megjöttünk. – hallottam meg barátom rekedtes hangját.
- Sziasztok. – felálltam és megcsókoltam Harryt, nem szólt semmit csak az emeletre ment. – Mi baja? – néztem a többiekre.
- Nem tudjuk, egész nap ilyen volt. – rántotta meg a vállát Louis.
- Hogy van az unokaöcsém, húgom? – simogatta a hasamat Liam, ők legalább simogatják és beszélnek hozzá, Louis sokszor énekel neki. Kár, hogy Harryt annyira ez nem izgatja, ez nagyon zavar.  Elindultam az emelet felé, bekopogtam az ajtaján, morgott egyet. Nem érdekel, hogy mit akar , én bemegyek,egy határozott lendülettel kinyitottam az ajtót. Ahogy az ágyához értem, elfordult, megérintettem a karját de elhúzta, elszakadt az a bizonyos cérna. Felálltam, felkapcsoltam a villanyt, felment bennem teljesen a pumpa.
  

ZENE

- Neked mi a bajod? – kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
- Semmi.
- Az Istenért már Harry, ne nézz hülyének, napok óta más vagy,nem alszol velem, nem simogatod a hasam. Valami van. – dobbantottam egyet a lábammal.
- Te vagy a bajom. – állt fel. – folyton csak hisztizel és már elegem van.
- Tudod, ez azért van , mert terhes vagyok, nem vagyok ilyen, ez a kedély változások miatt van. Ez van ha terhes az ember. – mosolyogva megsimogattam a hasam.
- Terhes vagy, mindig ez a kifogás. – ütött bele az ajtajába amitől összerezzentem, felidegesítettem, nem érdekelt, ő is engem.
- Harry, terhes vagyok, nem veszed észre? Nem fogtad fel a csöppnyi agyaddal? – most már önmagamon kívül voltam, üvöltöztem, sőt még meg is löktem.
- De, tudom és sajnálom. – nem hiszem el, hogy ezt mondta.Üvöltött velem, a képembe mondta, hogy konkrétan nem akarja a gyerekünket.
- Utállak. – egy hatalmas pofont kapott tőlem, a tenyerem nyoma ott égett az arcán, hátra löktem és kiszaladtam a szobából, át az enyémbe. Bezártam kulcsra az ajtómat és elővettem a két bőröndöm, mindent beledobáltam, nem érdekelt, hogy mi és hogyan fog kinézni ha kipakolom. Egy dolog érdekelt, még pedig az , hogy eltűnjek innen, minél előbb.
- Nyisd ki, ne csinálj hülyeséget Nicole. – hallottam ahogy a bátyám és a többi fiú ütötte- verte az ajtómat, nem érdekelt. Azt is hallottam ahogy Liam idegesen üvölt Harryvel, a fürdőből is elhoztam mindent ami az enyém. Két bőrönd és három táskám telt meg. A vállamra vettem a  táskákat majd a bőröndöket magam után húzva léptem ki az ajtón, már záporoztak a könnyeim, Niall elvette a két bőröndöm és szó nélkül levitte.
- Nicole maradj, Harry nem úgy gondolta. – kezdte.
- Niall, azt mondta, hogy sajnálja, hogy gyerekem lesz tőle, hát tudod mit, én örülök , hogy lesz egy szép kisbabám, csak azt sajnálom, hogy pont egy ilyen ember lesz az apja, egy olyan aki megtagadja a gyermekét. – mondtam és kirántottam a kezeiből a bőröndöt, kimentem az ajtón és bepakoltam a kocsimba.
- Nicole. – szaladt ki a bátyám. – Ne menj el. Hová mész? – kérdezte aggódóan, szegényt, őt sajnálom egyedül.
- A házamba , aztán el. Nem maradok itt, nem akarom őt látni soha többet. Majd írok egy sms-t.- mondtam és beszálltam. Lenyomtam a gáz pedált és elhajtottam, a házamnál kiszálltam és mindent bevittem, nagy nehezen a bőröndöket is bevittem. Tudom, hogy nem szabad nehezet emelnem de nem tudok mit csinálni. Elővettem a laptopom és repjegyeket kezdtem el nézegetni, nem szeretnék túl messzire menni, még is csak itt van a családom. Csak el, el Londonból, ahogy görgettem lefele megakadt a szemem egy országon, ez lesz az. Nincs messze és még a nyelv is ugyan az, megvettem a Dublinba szóló jegyemet, ami holnap reggel 7-re szólt. Felhívtam egy szállodát és foglaltam magamnak szobát. Anyut hívtam, aki aggódóan ismételgette, hogy ne menjek el, menjek hozzájuk. Nem tudnak meggyőzni, Liamnek is írtam, hogy holnap megyek és ha szeretnének akkor elkísérhetnek.  Megbeszéltük, hogy reggel négykor idejönnek hozzám és kivisznek aztán az autómat pedig elviszik anyuékhoz.

Az ébresztőm háromkor csörgött, gyorsan csináltam magamnak reggelit, lezuhanyoztam majd rendbe tettem magam nagyjából, egy kevés sminket felkellett tennem, mert a szemeim körül fekete karikák voltak és a szemem is kicsit feldagat az éjszakai sírástól. Fél négykor csengettek, kinyitottam az ajtót és anyukám ugrott a nyakamba, jó erősen szorítottam magamhoz. Szép lassan mindenki itt volt, a fiúk és a lányok is, csak Harry nem. Nem is kell, hogy itt legyen, elég, hogy azok akik itt vannak megnehezítik azt, hogy elmenjek, túlságosan is fognak hiányozni. A fiúk és lányok kisbusszal jöttek, míg én anyuékkal, a reptéren bekísértek a terminálig, nagyon nehezen tudtam tőlük elbúcsúzni, a lányok, és anyu zokogott, ahogyan én is. Becsekkoltam és még integettem nekik, majd felszálltam a gépre, az az űr ami a szívemben volt, mikor felszállt a gép,le írhatatlan, úgy éreztem, mint ha a másik felemtől szakítanának el. Szőrnyen fájtak a szavai, fáj, hogy nem fogadja el a gyerekét és az is fájt, hogy tudja, hogy ez a gyermek szerelmünk gyümölcse, még is megtagadja. Nem tudom, hogy most utálom e vagy szeretem, persze, hogy szeretem de közben utálom is amiért képes volt ilyet tenni a babánkkal.
“- Harry, terhes vagyok, nem veszed észre? Nem fogtad fel a csöppnyi agyaddal? – most már önmagamon kívül voltam, üvöltöztem, sőt még meg is löktem.
- De, tudom és sajnálom.”
Ez a pár mondat játszódott le bennem végig, újra a átpörgettem magamba , addig amíg nem landoltunk.