II.Season/Chapter54-Spoken word

FB CSOPORT:ITT

3 hónap, ennyi idő telt el azóta, hogy megtudtam, hogy kisbabám lesz, már csak egy hónap és azt is megtudom, hogy milyen nemű lesz a kis csöppség. Nem mondom , hogy az eltelt idő könnyen ment volna, akárhová mentünk mindenhol ott voltak, újságírók,rajongók, nem volt egyszer sem egy nyugodt percünk sem. Őszintén, kezdek besokallni ettől, Harryn is látom, hogy egyre feszültebb, olyan, mint ha ideges lenne folyton . Bár érthető, szonte nincs életünk csak amikor itthon vagy külön vagyunk.Nagy segítségemre vannak a lányok, a szüleim és Anne, a fiúk sokat próbálnak, sok fellépésük van és szinte az egész idejüket próbával töltik. Gemma is ritkán látogat, mert barátja lett és szeretne sok időt vele tölteni, nem is ítélem el. Örülök, hogy boldog, igazán megérdemelt már egy normális barátot. Viszont hiányzik az én a barátom, akivel régen sokat nevettünk, viccelődtünk, mentünk mindenhova. Úgy érzem, hogy elhanyagol, a sok próba és fellépések, tudom, hogy ez az élete de most már kisbabánk lesz, nem szeretném ha úgy nőne fel, hogy az apját alig látja, mert mindig utazik. Nem várom el Harrytől, hogy mondjon le a bandáról miattunk, nem is akarom, annyit szeretnék, hogy kicsivel több időt töltsön velem. Nem mondom, hogy könnyű velem, hiszen a hasam már nőtt és kényelmetlen aludni, sokszor hisztizek , mindig kell valami étel amivel tömhetem magam. Ma is , mint minden nap a tv előtt ülök és nézek ki a fejemből, már annyi mindent megcsináltam a házban, hogy nincs új ötletem.
- Megjöttünk. – hallottam meg barátom rekedtes hangját.
- Sziasztok. – felálltam és megcsókoltam Harryt, nem szólt semmit csak az emeletre ment. – Mi baja? – néztem a többiekre.
- Nem tudjuk, egész nap ilyen volt. – rántotta meg a vállát Louis.
- Hogy van az unokaöcsém, húgom? – simogatta a hasamat Liam, ők legalább simogatják és beszélnek hozzá, Louis sokszor énekel neki. Kár, hogy Harryt annyira ez nem izgatja, ez nagyon zavar.  Elindultam az emelet felé, bekopogtam az ajtaján, morgott egyet. Nem érdekel, hogy mit akar , én bemegyek,egy határozott lendülettel kinyitottam az ajtót. Ahogy az ágyához értem, elfordult, megérintettem a karját de elhúzta, elszakadt az a bizonyos cérna. Felálltam, felkapcsoltam a villanyt, felment bennem teljesen a pumpa.
  

ZENE

- Neked mi a bajod? – kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
- Semmi.
- Az Istenért már Harry, ne nézz hülyének, napok óta más vagy,nem alszol velem, nem simogatod a hasam. Valami van. – dobbantottam egyet a lábammal.
- Te vagy a bajom. – állt fel. – folyton csak hisztizel és már elegem van.
- Tudod, ez azért van , mert terhes vagyok, nem vagyok ilyen, ez a kedély változások miatt van. Ez van ha terhes az ember. – mosolyogva megsimogattam a hasam.
- Terhes vagy, mindig ez a kifogás. – ütött bele az ajtajába amitől összerezzentem, felidegesítettem, nem érdekelt, ő is engem.
- Harry, terhes vagyok, nem veszed észre? Nem fogtad fel a csöppnyi agyaddal? – most már önmagamon kívül voltam, üvöltöztem, sőt még meg is löktem.
- De, tudom és sajnálom. – nem hiszem el, hogy ezt mondta.Üvöltött velem, a képembe mondta, hogy konkrétan nem akarja a gyerekünket.
- Utállak. – egy hatalmas pofont kapott tőlem, a tenyerem nyoma ott égett az arcán, hátra löktem és kiszaladtam a szobából, át az enyémbe. Bezártam kulcsra az ajtómat és elővettem a két bőröndöm, mindent beledobáltam, nem érdekelt, hogy mi és hogyan fog kinézni ha kipakolom. Egy dolog érdekelt, még pedig az , hogy eltűnjek innen, minél előbb.
- Nyisd ki, ne csinálj hülyeséget Nicole. – hallottam ahogy a bátyám és a többi fiú ütötte- verte az ajtómat, nem érdekelt. Azt is hallottam ahogy Liam idegesen üvölt Harryvel, a fürdőből is elhoztam mindent ami az enyém. Két bőrönd és három táskám telt meg. A vállamra vettem a  táskákat majd a bőröndöket magam után húzva léptem ki az ajtón, már záporoztak a könnyeim, Niall elvette a két bőröndöm és szó nélkül levitte.
- Nicole maradj, Harry nem úgy gondolta. – kezdte.
- Niall, azt mondta, hogy sajnálja, hogy gyerekem lesz tőle, hát tudod mit, én örülök , hogy lesz egy szép kisbabám, csak azt sajnálom, hogy pont egy ilyen ember lesz az apja, egy olyan aki megtagadja a gyermekét. – mondtam és kirántottam a kezeiből a bőröndöt, kimentem az ajtón és bepakoltam a kocsimba.
- Nicole. – szaladt ki a bátyám. – Ne menj el. Hová mész? – kérdezte aggódóan, szegényt, őt sajnálom egyedül.
- A házamba , aztán el. Nem maradok itt, nem akarom őt látni soha többet. Majd írok egy sms-t.- mondtam és beszálltam. Lenyomtam a gáz pedált és elhajtottam, a házamnál kiszálltam és mindent bevittem, nagy nehezen a bőröndöket is bevittem. Tudom, hogy nem szabad nehezet emelnem de nem tudok mit csinálni. Elővettem a laptopom és repjegyeket kezdtem el nézegetni, nem szeretnék túl messzire menni, még is csak itt van a családom. Csak el, el Londonból, ahogy görgettem lefele megakadt a szemem egy országon, ez lesz az. Nincs messze és még a nyelv is ugyan az, megvettem a Dublinba szóló jegyemet, ami holnap reggel 7-re szólt. Felhívtam egy szállodát és foglaltam magamnak szobát. Anyut hívtam, aki aggódóan ismételgette, hogy ne menjek el, menjek hozzájuk. Nem tudnak meggyőzni, Liamnek is írtam, hogy holnap megyek és ha szeretnének akkor elkísérhetnek.  Megbeszéltük, hogy reggel négykor idejönnek hozzám és kivisznek aztán az autómat pedig elviszik anyuékhoz.

Az ébresztőm háromkor csörgött, gyorsan csináltam magamnak reggelit, lezuhanyoztam majd rendbe tettem magam nagyjából, egy kevés sminket felkellett tennem, mert a szemeim körül fekete karikák voltak és a szemem is kicsit feldagat az éjszakai sírástól. Fél négykor csengettek, kinyitottam az ajtót és anyukám ugrott a nyakamba, jó erősen szorítottam magamhoz. Szép lassan mindenki itt volt, a fiúk és a lányok is, csak Harry nem. Nem is kell, hogy itt legyen, elég, hogy azok akik itt vannak megnehezítik azt, hogy elmenjek, túlságosan is fognak hiányozni. A fiúk és lányok kisbusszal jöttek, míg én anyuékkal, a reptéren bekísértek a terminálig, nagyon nehezen tudtam tőlük elbúcsúzni, a lányok, és anyu zokogott, ahogyan én is. Becsekkoltam és még integettem nekik, majd felszálltam a gépre, az az űr ami a szívemben volt, mikor felszállt a gép,le írhatatlan, úgy éreztem, mint ha a másik felemtől szakítanának el. Szőrnyen fájtak a szavai, fáj, hogy nem fogadja el a gyerekét és az is fájt, hogy tudja, hogy ez a gyermek szerelmünk gyümölcse, még is megtagadja. Nem tudom, hogy most utálom e vagy szeretem, persze, hogy szeretem de közben utálom is amiért képes volt ilyet tenni a babánkkal.
“- Harry, terhes vagyok, nem veszed észre? Nem fogtad fel a csöppnyi agyaddal? – most már önmagamon kívül voltam, üvöltöztem, sőt még meg is löktem.
- De, tudom és sajnálom.”
Ez a pár mondat játszódott le bennem végig, újra a átpörgettem magamba , addig amíg nem landoltunk.