2013. november 20., szerda

*Chapter22-Come home with me*

 
 




Kedden jöttem el a fiúkról és ma már szombat van. Minden nap találkozok Zaynnel,Liammel és Danival a többieket nem engedik be hozzám, mert félnek, hogy felzaklatnának és nekem most nyugalomra van szükségem, pedig nagyon hiányoznak azok az idők amikor a próbákon hülyéskedtünk a reggeli keltések és a napi vicceik. Máshol járt az eszem emiatt nem is ment túl jól a próba amit Zayn meg is jegyzet.

- Neked ez a heti próba valahogy nem megy. Koncentrálj kérlek. – állt mellém.
- Rendben. Bocsánat. – hajtottam le a fejem. A hangok amiket kiadtam párszor hamisak voltak amitől eléggé lehangolódtam. Zayn akart adni egy párbaj dalt de én mondtam, hogy már megvan. Ugyan is a Two More Lonely People-t szeretném énekelni ha sor kerülne rá és elnézve magamat most fog is. Az a szám tökéletesen ment.

 A stúdióban az első sorban ott ültek a többiek. Anyuék odamentem és helyet foglaltak.  Rájuk se mertem nézni, mert szerintem haragszanak rám és nem is csodálom, hiszen szó nélkül jöttem el. A főpróba tökéletesen ment amin meg is lepődtem de örültem neki. Felöltöztettek egy lila koktélruhába és hozzá fekete magas sarkút kaptam. A hajamat begöndörítették és egy kevés sminket tettek rám.

 A fal kinyílt és mikrofonnal a kezembe énekelni kezdtem. Ez egy nagyon vidám dal de nekem nem ment. Ez a boldogság most nem nekem való. Hallottam, hogy milyen hamis hangom volt néhol. Nem ment a koncentrálás. Amikor végeztem a közönség most nem a megszokott ujjongással köszöntött csak tapssal. Nagyon rosszul esett, hogy csalódtak bennem. Szemeim megteltek könnyekkel de uralkodtam magamon.
- Nicole mit történt? A főpróbán olyan jól ment .- kérdezte Zayn.

- Nicole mi van veled? Te nem ilyen vagy. Hol van a mindig jó kedvű és mosolygós lány aki ha énekelni kezd minden szem rászegeződik? – tárta szét a karjait Simon.
- Sajnálom.- mondtam őszintén. Nicole és Demi csak bíztattak és erőt öntöttek belém de most szerintük sem voltam jó. Nekem kell ma párbajoznom egy fiúval. A srác kezdte addig én végig gondoltam a dolgot. Ha kiállok oda akkor mosolyogni fogok és tettetem, hogy minden oké velem. Amikor szólítottak a szívem hangosakat vert. Nem adhatom fel.

,,Az élet hegymászás, de a kilátás csodás.”

Elindult az új dalom alapja és kirobbantam a fal mögül. Olyan voltam mint ha meg se történt volna az elmúlt egy hét. Annyira beleéltem magam a dalba, hogy csak arra eszméltem fel, hogy már a közepén járok. Boldogan sétáltam oda ahol anyuék ültek. Szembe álltam Harryvel.
- Two more lonely people, int he world tonight, baby you and I.- énekeltem a szemébe nézve. Tomboltam a színpadon. Fel se ismertem magam.

- Ez az a Nicole akit szeretünk. – mosolygott Demi. Megdicsértek  és vártam a döntést. Amikor kimondták a nevem, hogy tovább jutottam egyből Zayn nyakába ugrottam aki megpörgetett a levegőbe. A fiúknak se kellett több egyből felrohantak és mindenki végig ölelt és puszilt. Harry a szám sarkába adott egy puszit amit nem tudtam mire vélni de hihetetlenül örültem neki. Lementünk a többiekhez és végig ölelgettem a szüleimet és a lányokat is.
- Tudjátok mit? Ugorjatok el a cuccaitokért mi Nicole-val és Tommal hazamegyünk és aludjatok ma nálunk. Tommal mi majd a vendégházban alszunk. – vetette fel anyu. Nagyon örültem neki, hogy azokkal lehetek akiket szeretek és nem Londonba ahol félek az utcán menni este. A fiúk és a barátnőik haza vették az irányt és mi is apáékkal. Hazaérve anyu átvitte a cuccaikat a vendégházba. Ott is van hely legalább. Valahogy csak elosztjuk, majd valaki a kanapén alszik. Kimentem a kertbe és bekapcsoltam a grillt. Kiraktam a húsokat és elővettem a székeket, asztalokat. Megágyaztam mindenhol. A kanapén majd akkor ha mennénk aludni. A medencét kicsit felmelegítettem, mert van rajta ilyen funkció, hogy azért ne jég hideg vízben fürödjünk. Közben dobtam egy sms-t Daninak.

„Hozzatok fürdőruhát is ;)

xx. Nicole <3!”

Erre csak annyit írt, hogy rendben. Az asztalt szépen megterítettem kitettem pezsgőt, vodkát és whiskeyt. Ezekhez persze a kísérők se maradhatnak el. A hangfalakat is kicipeltem a telómat már rá is csatlakoztattam, hogy ne csendbe kelljen itt ülni. A tűzrakó helyre vittem fákat és begyújtotta a tüzet. Felszaladtam és átöltöztem. Felvettem a bikinim, rá egy rövidnacit és fehér pólót. Mikor kész lettem már nyílt az ajtó. Mosolyogva köszöntem mindenkinek.
- Anyu azt mondta, hogy mivel sokan vagyunk az ő szobájukba is aludhat valaki. –mondtam. Ők bólintottak majd a már kész húsokat és hozzá rizst kiraktuk mindenkinek és enni kezdtük. A pezsgős üveg is már kinyílt. Louis mindenkinek töltött. Kaja után bemásztunk a medencébe ejtőzni. A zene a telefonomból szólt. Mindenki ott volt a barátnőjével és ölelgette, csókolgatta amíg Harry és Niall beszélgettek gondoltam én nem leszek gyertyatartó ezért felbontottam a vodkát. Kevertem hozzá almalevet és le is húztam. Töltöttem még egyet és azt is lehúztam. Az alkohol kezdett keringeni a véremben. Liamen és Danin kívül mindenki ivott. Persze mértékkel csak én nem. Mindenki megállt három maximum négy pohárnál mikor én már az 5. után ugrottam a medencébe. Felmentem a felszínre és már éreztem, hogy nem vagyok túl józan állapotban. Harry beugrott mellém majd a derekamnál fogva lehúzott a víz alá. Nem nyitottam mi a kezem csak azt éreztem, hogy puha ajkak érik az enyémet. Habozás nélkül csókoltam vissza és a nyakába kapaszkodtam lábaimat pedig dereka köré fontam. Levegő hiány miatt elváltunk és a felszínre úsztunk.

- Mi történt ott lent?- húzogatta a szemöldökét Dani és El.
- Semmi.- vágtuk rá egyszerre erre mindenki és még mi is nevetni kezdtünk. Nehezen de kimásztam a medencéből majd énekelni kezdtem Pezzel. Itt bezzeg ment. Nagyon jól éreztük magunkat végül Niall alszik a kanapén. Amikor megláttam a lépcsőt hírtelen megszédültem.

- Gyere majd én felviszlek. – emelt karjaiban. Szeretem ha így visz akkor arra a fél percre is különlegesnek  érezhetem magam. Elkell neki mondanom mit érzek most az alkohol hatása miatt is felbátorodtam és már nem bírom magamba tartani. Bevitt a fürdőbe és ott óvatosan letett a kőre mivel vizesek voltunk. Kiment én pedig beálltam a meleg víz alá. A melegben még jobban éreztem az alkohol hatását. Letusoltam és dülöngélve vettem ki a szekrényből egy törölközőt. Magam köré tekertem és kimentem. Kivettem tiszta fehérneműt alvós rövidnadrágot és pólót. Harry tátott szájjal nézett és lehet az alkohol miatt de most nagyon örültem neki. Visszamentem  a meleg helyiségbe magamra kaptam a ruháimat és vizes hajjal mentem vissza. Hazza is elment fürdeni legalább most gondolkozhatok azon hogyan is mondjam el neki. Visszajött és leült ő is.
- Figyelj, Harry. Mondanom kell valamit. – nyeltem egy nagyot.

- Igen? – nézett rám.
- Tudod….- mondtam volna ha nem nyílik az ajtó. Liam volt az csak jó éjszakát kívánt és megkérdezte, hogy minden oké e.

- Na mit is akartál mondani. – fordult újra felém a  göndör hajú félistenem.
- Semmi. Nem fontos. – legyintettem és lefeküdtem. Lehet azért nyitott be Liam mert ez egy égi jel, hogy ne mondjam el.  Taylorral boldog akkor én nem avatkozom bele. Ja de már megtettem mikor a medencében csókolóztunk. Harry magához ölelt és puszit nyomott az arcomra.

- Jó éjszakát Colette. Gyere velem haza holnap. – dörmögte.
- Még nem tudom, reggel megbeszéljük.Neked is Harry, neked is. – bújtam hozzá még jobban.

2 megjegyzés:

  1. Aaaaaa!!! Ez nagyon jóóó volt!!! De Harry mekkora seggfej hogy nem veszi észre :D Siess a kövivel ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. már fent van a kövi :)) Há a legötbb fiú nem veszi észre a dolgokat :DD

      Törlés