2014. február 24., hétfő

*Chapter40-Feelings*

Már Amszterdamot is elhagytuk és Kijevet is. Most már Moszkvában vagyunk. Hát mit ne mondjak, nincs valami nagy kánikula. Eléggé hideg van. Rendesen felkellett öltöznünk mikor kiléptünk a csípős hidegbe. A lakosztályunkba lépve vesszük le a ruháinkat és mivel a kicsik ma úgy döntöttek, hogy az anyukájukkal alszanak így mind a ketten bevonultunk a saját részlegünkre. Bekapcsoltam a televíziót és kapcsolgattam a csatornákat. Lám, lám, találtam BBC-t. Élvezettel néztem a képernyőt mikor feltűntek a fiúk. Mindegyiknek hatalmas mosoly az arcán és épp a stúdióba mennek be.  Leülnek a kanapéra, persze ezt se hagyják hülyéskedés nélkül. Mindenkiről kérdeztek egy keveset és persze a párkapcsolataikról is megtudakoltak pár dolgot. Amit Harry mondott azon majdnem elsírtam magam.
- Nagyon szeretem Colettet. Most valahol a világban turnézik. Nagyon hiányzik mindenkinek és várjuk haza. Már csak pár hét. Rettentően nehéz nélküle de tudom, hogy neki ez fontos. Bejárhatja a világ egy részét, találkozhat több ezer rajongójával, beszélhet velük. Tudom ez mekkora öröm lehet neki. Nekünk is az volt. Bízom benne, mert kiérdemelte a bizalmamat és a szerelmemet. – mosolygott a kamerába. Ekkor tört el nálam a mécses. Mosolyogva folytak le a könnyeim.
- Nekem is nagyon hiányoztok. – simítottam meg a képernyőt. Úgy érzem magam, mint egy degenerált. Itt simogatom a képernyőt. Megőrültem. Hátra dőltem az ágyamon és elkalandoztak a gondolataim Harry körül. Eszembe jutott minden. Most szorítanám a  kezét és behunynám a szemem, hogy érezzem az érintését. Érzés, ami szétszakít. Ez a hiányérzet. A velem ébredő, a velem álmodó érzés. Ez a szerelem. Nekem ő a föld s az ég, a kezdetem és a halálom. Nekem más élet már soha sem kéne. Boldog vagyok, van családom, barátaim és rajongóim. Mi tiszta szívből szeretünk. Van, hogy kicsi a világ, visszaadnám neki azt amit nekem adott. Bár amit adni tudnék az már régen nála van, a szívem. Soha nem akarom, hogy itt hagyjon egyedül. Most is érzem az illatát s ez minden kincsem. Bátorít, hogy soha nem kell félnem, mert ő megvéd s mellettem van még ilyenkor is ha egy tenger s több ország választ el egymástól. Csak is ő az aki elhódította a szívem. S tudom, hogy ha neki adom majd az életem akkor biztonságban vele leélhetem. Nézem a fényeket és majd rá világítanak ha kell nekem. Tudja, hogy ő az akire eddig vártam, tudja mi az álmom a szemével látta.
- Nicole. – rázogatta a vállam Justin.
- Hm? – kinyitottam ki a  szemem.
- Gyere.. tudod most jelentik be a tv-be, hogy kik a jelöltek a kids choice award-on. – húzott át Simonékhoz. Intettem nekik majd leültem a fotelba. Justin erősen szorított a kezem a másikat pedig Simon.
- A legjobb női előadó jelöltjei: Selena Gomez, Demi Lovato, Taylor Swift, Katy Perry, Britney Spears, Rihanna. – Legjobb férfi előadó jelöltjei: Justin Timberlake, James Arthur, Eminem, Jason Derulo, Austin Mahone, Justin  Bieber. – Justin hatalmasat ugrott majd kiáltott egyet. – Legjobb banda jelöltjei: Big Time Rush, Little Mix – itt én ugrottam fel.- Emblem3, One Direction- itt ismét felálltam és sikoltottam egy sort. – Paramore, The Vamps. – Legjobb új előadó: Ariana Grande, Victoria Justice, Bridgite Mandler, Lord, China Anne McClane, Nicolett Payne. – felugrottam és Simon nyakába borultam. Annyira örültem, hogy ez velem történik. Nem tudom elhinni. Mindenkit körbe öleltem majd kaptam egy SMS-t.


Látom kicsim, hogy jelölt vagy. Nagyon örülünk a többiekkel. Holnap beszélünk : )
Szeretünk, hiányzol <33
xx. Harry

Annyira örülök, hogy el sem tudom mondani. Nektek is és Pezzéknek is nagyon örültem.
Szeretlek titeket és ti is hiányoztok <333
xx. Colette

Közben hallgattam ahogy a legjobb Rap előadót, legjobb videóklippet,leghelyesebb pasit,legjobb filmet,legjobb férfi/női színész jelölteket sorolták. Harry és Justin is benne van a leghelyesebb fiúk között és a Story of My life benne van a legjobb videóklippbe és a legszebb női előadóknál én is ott vagyok. Amikor ezt meghallottam a padló az államat súrolta. Miután kiörültük magunkat átmentünk a szobánkba és nyugovóra tértünk.

Reggel kipattantak a szemeim és amikor az órára pillantottam villám gyorsasággal szaladtam öltözni. Fél óra és indulunk próbára aztán este koncert. Egy farmer shortot,fehér toppot rá egy farmer kabátot és a fehér conversemet vettem fel. A hajamat felkötöttem majd egy natúr sminket tettem fel. A kaja már a nappaliban volt így gyorsan ettem két pirítóst és tojásrántottát. Justin kijött a szobájából felöltözve és megölelt.

Kezelésbe vettek mind a kettőnket és mikor már elkészültünk volt még 20 perc a kezdésig. Justin beállt mögém és csináltunk egy képet. Feltöltötte Twitterre majd kedvencnek jelöltem, retweeteltem és komiztam hozzá. Kikapcsoltam a telefonom majd a táskámba dobtam. Elmondtuk a szokásos koncert előtti köszönetet azért, hogy most itt lehetünk majd kezdetét vette a koncert.
 
 
@justinbieber: Utolsó koncertünk a mostani turnén :)) Mi nagyon élveztük :) @NicolePayne
@NicolePayne: Így igaz :( Nekünk nagyon tetszett ez a kis turné. Haláli buli volt :) <33 @justinbieber

Szuperül éreztem magam. Nagyon jó közönség Oroszország és persze az eddigi összes hely ahol eddig jártunk. A koncert után hazavittek minket és fáradtan dőltünk be az ágyunkba. Megláttam, hogy Justin azt is feltette amikor ez kis rajongókkal állunka  VIP részlegen. Lezuhanyoztam aztán már is elragadtak az álommanók.

*3 héttel később*

Vége a turnénak. Ma vagyunk az utolsó helyszínen ami Madridban van. Holnap reggel repülünk Miamiba ahol a díjátadó lesz.  Korán indulunk, mert mint kiderült két hete, hogy én fogom bejelenteni Liam Hemsworth-al a legjobb banda nyerteseit. Így már hajnali 4-kor a gépen leszünk és amint leszálltunk szinte rohanhatok is próbára. Persze a végeredményt csak ott tudjuk meg élő adásban. A fiúkkal már egy hete nem beszéltünk, mert a új videó klippjüket a Midnight Memories-t forgatják. Már nagyon hiányoznak és eszméletlen, hogy „ilyen könnyen” kibírom nélkülük. –remélem értettétek az iróniát. – Hiányzik már, hogy haljam mindenki hangját, érezzem az ölelésüket és a barátom mellett aludhassak. Elkészítették a sminkem és a hajam és már Maria rám is adta a mai szerelésem. Mindenkit szorosan öleltem magamhoz és elmondtuk a  köszönetet. Felmentem a  színpadra és köszöntöttem a  közönséget. Mindegyik számomba beleadtam amit csak tudtam és ez akkor is így volt amikor Justinnal énekeltünk. Láttam, hogy ő is a maximumot akarja kihozni. Az utolsó közös számnál a közönséget néztem és egy könnycsepp kiszökött a szememből és hagytam, hogy az állam aljánál lecsöppenjen a cipőmre vagy a színpadra. Mosolyogva fejeztem be az utolsó szót majd nehéz elbúcsúzás után elhagytam a színpadot Justinnal együtt. Visszaöltöztem a saját ruhámba majd mikor kiléptem láttam, hogy Justin ölelget egy lányt. Mikor megfordult akkor láttam , hogy ki is ő.
- Nicole. – ölelt meg szorsan.
- Jó újra látni Selena. – öleltem vissza. Megkérte Justint, hogy fotózzon le minket majd posztolta is az internetre. Kedvencnek jelöltem,kommenteltem és retweeteltem.

 
@SelenaGomez: Nagyon aranyos lány és csodálatos hanggal is rendelkezik :))
Nagyon megkedveltem :)) @NicolePayne
@NicolePayne: Jujj... nagyon aranyos vagy:)) Rólad is ugyan ez elmondható. Imádlak <33 @SelenaGomez
- Olyan jól cseng a hangotok együtt. – mosolygott rám kedvesen.
- Meghallgatnám a tiéteket együtt. – mutattam rá és Justinra.
- Majd valamikor sort kerítünk rá. – nevetett fel. Pattie is felénk tartott a két kisgyermekével. Selenát nagyon édesen fogadták. Egyszerre ugrottak a nyakába és alig akarták elengedni őt. Köszöntötte Justin anyukáját is majd Egy karját belém fonta míg a másik a barátjáéval volt összekulcsolva. Justin mellett Jazzy, mellettem pedig Jaxo és Pattie. A menedzsereink mögöttünk jöttek és figyeltek nehogy valaki nekünk jöjjön. Persze erre vannak a testőrök de Scooterék szerint biztos ami biztos. Beültünk a limuzinba majd a szállodánál kiszálltunk és mind a két rosszcsont velem aludt ma. Nem bántam, sőt. Már este 11 óra. Alszunk 3 órát aztán kelhetünk fel. A gyerekeket gyorsan megfürdettem majd én is lezuhanyoztam és bemásztam melléjük.

 
@justinbieber:VIP tag. Nagyon kis édes volt :)) @NicolePayne
 
@NicolePayne: Megzabáltam. Kis visszafogott de nagyon aranyos :)) @justinbieber
 
A repülőutat mindenki végig aludta. Mondjuk nem is csodálkozom 13 órás repülőutat ki az aki nem aludna végig? Leszállt a gépünk és Justinékkal a szálloda felé vettük az irányt. Direkt ott szálltunk meg ahol A Little Mix és a fiúk+ a barátnőik. Gondolom ők még a várost járhatták. Elköszöntem Justinéktól majd Simon elvitt a díjátadó helyszínére ami holnap lesz. Kiszálltam és bementünk. Még senki se volt a színpadon így megnyugodtam, hogy nem késtünk. Simon bevezetett egy ajtón ahol az állt „Backstage”. Szembe találtam magam az összes emberrel aki felkonferálja az embereket. Bemutatkoztam mindenkinek és ő is így tettek.
- Nicole, Liam, gyertek megmutatom, hogy menjetek fel. – indult el az est női házigazdája aki Jennyfer Lawrence. Követtük őt majd úgy mentünk ahogy mondta. Elpróbáltuk a szöveget amit mondunk. Ezt körülbelül harmincszor, hogy minden tökéletes legyen. Másfél óráig azt gyakoroltuk, hogy hogyan is menjünk be. Miután végeztünk elköszöntem és visszaindultunk a hotelba. Amikor leparkoltunk megláttam legjobb barátnőm hajkoronáját. Ezt a hajat akárhonnan felismerem. Meg sem vártam, hogy az autó rendesen megálljon. Kiszálltam és futni kezdtem. Istenem, csak add, hogy ő legyen. Nem szeretnék beégni. A nyakába ugrottam hátulról mire ő felsikított. Leugrottam róla és elé álltam. Örülten sikított és én is majd egymás nyakába borultunk. Perrie és a többi lány is ott volt. Őket is üdvözöltem és a LM többi tagjait is.
- Nézzenek oda. Kicsike. – tárta szét a karját Louis aki most lépett ki a hatalmas épületből. Nem haboztam felé indultam és a karjaiba zárt. Zayn és Niall is kijött. Őket is köszöntöttem. Liam volt a legviccesebb. Amikor kilépett az épületből egyből a nyakába ugrottam ő pedig lefagyva állt és nem tudta mi történik majd egy kis fáziskésés után szorosan ölelt magához és puszilgatta a fejem és a hajam.
- Prücsök. Annyira hiányoztál. – szorította erősen a hátamat.
- Harry.. nézd ki van itt. – kiabált Louis. Liam ellépett előle és szembe találtam magam Vele. Aki a világot jelenti nekem, akinél a szívem van. Megtorpant majd lefagyva állt és nézett rám.
- Azt hiszem sokkot kapott. – suttogta a fülembe Niall. Muszáj volt felnevetnem. Barátom erre megrázta a fejét és tárt karokkal állt tőlem 5 méterre. Rohantam hozzá majd felemelt és megpörgetett a levegőbe. Farkasszemet néztünk és elvesztünk egymás tekintetében. Olyan régen nem éreztem már izmos karját és göndör fürtjeit. Az andalító illatát. Nem haboztam, ajkaimat az övéire nyomtam majd én kértem bejutást amit meg is adott. Vágyaimat kielégítve túrtam göndör hajába, mire egy jóleső halk nyögés hagyta el a száját. Homlokát az enyémnek döntötte és csak néztünk egymás szemébe majd szavak nélkül is megértettük egymást.
- Eszednél vagy? – sietett felém Simon.
- Bocsi. – tudtam, hogy arra gondol, hogy a guruló járműből szálltam ki.
- Mi a baj? – értetlenkedett Zayn.
- Az, hogy Nicole mikor meglátta Dani-t a guruló autómból szállt ki. – akadt ki Simon.
- Ne már… Maximum tízzel mehettél. – próbáltam nyugtatatni. Megölelt majd végig simított hajamon és köszönt mindenkinek. Ezek után felmentünk a fiúk lakosztályába ami tök véletlenül a miénk mellett van. Áthívtam Selenát és Justint majd régi barátokként pacsiztak le a srácok.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni ma este a találkozásunk örömére. – vetette fel az ötletet Justin.
- Ez remek. – állt fel Niall. Na.. ki gondolta volna, hogy ő ebbe egyből benne lesz?! Mindenki beleegyezett így a lányok a LM lakosztályba míg a srácok az 1D lakosztályba mentek. Selenával áthoztuk a ruhánkat és felöltöztünk majd elkészültünk. Sel hamar belopta magát a szívünkbe. Kedves, aranyos, megértő és együtt érző lány. A fiúk kopogtak, hogy már készen vannak így kiléptünk a folyosóra.
- Rendeltünk egy húsz fős limuzint mivel tizenheten vagyunk és nem akartuk taxizgatni.- mosolygott Liam.

Beültünk a limuzinba és elindultunk. Fogalmam sem volt merre csak azt, hogy egy elegáns étterembe , mert mindenki kiöltözött elég rendesen. Sokat beszélgettünk és nevettünk az úton aztán a kocsi megállt és a fiúk úriember módjára segítettek kiszállni a járműből. Tényleg elegáns helyre jöttünk. Mindenhol koktélruhás/öltönyös nők/férfiak. Egy hosszú asztalra az volt írva „ One Direction” Harry lehajtotta a kártyát és leültünk. Nézegettük az étlapot majd kértünk pezsgőt és mindenki amit szeretne.
- Csinálok rólatok egy képet. – vette ki kezemből a telefonomat a barátom és felém majd a mellettem ülő Justin felé fordította. Justin átölelte a hátamat és mosolyogtunk. Na most én posztolok egyet. Úgy is régen raktam ki képet. Körülbelül másfél hete.
 

 
@NicolePayne: Közös vacsi a barátokkal a díjátadó estéje előtt :)) @LittleMix @NiallOffical @zaynmalik1D @HarryStyles @EmmaSmith @daniellepeazer @Real_Liam_Payne @LouisTomlinson @Eleanor_Calder @justinbieber @SelenaGomez

 

Miután jóllaktunk visszaindultunk az alvóhelyünkre és Harry kérlelt, hogy aludjak vele. A cuccaimat átvittem a fiúk szobájába ahol persze Dani,Emma és El is ott volt. Perrie nem velünk alszik, mert most szeretne a bandájával lenni a nagy nap előtt. Teljesen megértem. Még egy kicsit beszélgettünk a fiúkkal majd úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat holnapra hiszen este 7-kor kezdünk. Előtte még öltöztetnek, és sminkelnek minket meg a hajunkat is megcsinálják. Harryvel közösen lezuhanyoztunk. – a zuhany alatt az én kedvemért fehérneműben voltunk. – Befeküdtünk az ágyba majd a barátom fölém kerekedett és vadul csókolni kezdett. Nem ellenkeztem. Kezét a derekam simogatásával foglaltam le amibe beleborzongtam. Régen éreztem már az érintését ilyen szempontból. Felülkerekedett rajtam a vágy és lerántottam róla a pólóját. Ő is követte a példámat. Keze bejárta egész felsőtetem, közben nem szakította meg csókunkat. Elvált tőlem de nem bírtam ki nélküle így jellegzetes nyakláncánál fogva óvatosan magamhoz húztam és új csókot leheltem ajkaira.

2 megjegyzés:

  1. Tessék a díjad! :))
    http://harry-styles-fanfictswaganddark.blogspot.sk/p/dijak.html

    VálaszTörlés