2014. február 27., csütörtök

*Chapter41-Awards*



 
Csodálatos hely e a Miami. Egész este melegem volt és most is a nap sugaraira kelek. Oldalra fordultam de Harrynek hűlt helyét találtam. Kimásztam az ágyból és az ablakhoz sétáltam. Kitártam és kileptem a meleg Miamiba. Lenéztem bár nem kellett volna.
- Nicole. Úr Isten. Te vagy? . Ott van Nicole. – mindenféle kiabálás felhallatszódott.
- Sziasztok. Szeretlek titeket. – mutattam le nekik egy hatalmas szívet amit két kezemmel rajzoltam a levegőbe.
- Mi is szeretünk. – jött az egyhangú válasz. Megmosolyogtat, hogy ennyien idejöttek és képesek órákat itt állni csak azért, hogy láthassanak egy percre vagy kapjanak velem képet és aláírást. Annyira jó érzés, hogy el sem mondhatom. Amikor a rajongóim arcára nézek és mosolyognak rám akkor nekem is mosolyra görbül a szám, ha sírni látom őket egyből megyek és megnyugtatom őket.
- Kicsike. – jött ki Louis kómás fejjel.
- Hali Louis. – öleltem meg.
- Játszunk velük? – kérdezte Louis.
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- Tudod. A sikítás és a halkulás gyakorlat. – nevetett fel. Belementem. Közben kirángattam Niall, hogy videózza le. A fiúk is mögénk gyűltek és onnan néztek minket.
- Sziasztok. Louis vagyok. Emlékeztek, hogy a This Is Us-ba Liammel, hogy csendítettük és bírtuk sikításra a közönséget Japánba? – kiabált le.
- Igen. – válaszolták.
- Akkor ezt fogjuk csinálni most itt. A segítőm Nicole lesz. Niall levideózza. – tudósította Louis a rajongók felé. Egyszerre emeltük a kezünket a magasba és ekkor őrületes sikítás hallatszódott. Szerintem most a szálloda lakói és a közelünkben lévő lakosok mind felkeltek ha eddig aludtak. Leengedtük kezeinket és síri csend lett. Megint fel. Elkapott a nevető roham. Ez tényleg vicces. Le,fel,le és fel. Ezt megismételtük vagy tízszer. Én nagyon beleéltem magam. Elkértem Nialltől a telefont majd az ágyamra dobtam. Visszafordultam rajongóim felé majd két erős kéz fonódott a derekam köré. Tudtam ki az. Csak neki van ilyen jellegzetes illata.
- Jó reggelt király lány . – puszilta mega  nyakam.
- Szia. – mosolyogtam.
- Csókot-csókot. – kántálták a lent állók.
- Hallod, hogy mit akarnak. – kuncogott Harry. Megadóan felé fordultam és kezeimet nyaka köré csavartam míg másikkal beletúrtam göndör fürtjeibe. Magához húzott és lágyan tapasztotta ajkait az enyémekre. A lent állók ismételten felsikítottak. Liam szólt, hogy készülődjünk  , mert nemsokára kezdődik az átadó. Elköszöntem a rajongóinktól. Elfoglaltam a  fürdő és egy kellemes zuhanyt vettem. Megmostam a hajam.
- Harry, hozz már be nekem fehérneműt. – kiabáltam ki. Pár perc múlva nyílt az ajtóm és letette a kért darabokat a csap mellé majd egy puszi után kiment. Felvettem őket majd kimentem a szobánkba. Az ajtónk zárva volt így a többi fiú nem látott be. Felvettem egy rövid nadrágot, hozzá egy felsőt és egy sarut. Amíg Harry bement én megszárítottam a hajam és kifésültem. Feltettem egy natúr sminket. Majd társultam a többiekhez a kanapéra. Egy kocsin volt a reggelink. Elvettem két pirítóst, megkentem vajjal majd rápakoltam sonkát és sajtot. Miután legyűrtem ettem még két ilyet. Majd bementem a fürdőbe és fogat mostam. Mindenki indulásra készen állt így lementünk. Előbb indultunk, hogy tudjunk aláírást adni. Harryvel kéz a kézben léptük át a bejáratot majd a rajongóimhoz szaladtam. Mindenkinek firkantottam egy aláírást és pár emberrel csináltam is képet és a fiúk is. Sajnos nem volt idő mindenkire amit nagyon bántam. Pedig szívesen beszélgetnék velük és ismerném meg őket. Beültünk a fekete kisbuszba és meg se álltunk a helyszínig. Paul kiszállt és már csak ránk várt.
- Simon? – néztem rá kérdően.
- Mindjárt jön csak még valami dolga van. – nézett rám mosolygósan. Bólintottam és elindultunk befele. Lenyomtunk bent egy gyors próbát ami egy órás volt. Nagyon sietni kellett, mert négy óra múlva be kell jönni.
- Sziasztok. – ölelt meg Simon majd minden fiúval kezet fogott. Mosta  fiúk és én külön utakra megyünk, mert mindenki elmegy készülni. Simonnal kimentünk és beültünk a kisbuszba amivel ő jött. A szálloda elé értünk és bepattantak mellénk a lányok. Perrie nem velünk jött ha nem a banda tagjaival. Megálltunk egy ház előtt. Simon kipattant majd követtük a példáját. Becsengetett és Maria nyitott ajtót. Hatalmas öleléssel köszöntem neki. Betessékelt minket Clara és Steve a kanapén ültek. Felénk jöttek és üdvözöltek minket.
- Mindenkinek csináltam ruhát. – kacsintott Maria. Erre a mi reakciónk csak egy sikongatás és hatalmas ölelés volt Maria felé. Kihozta őket a nappaliba.
- Nicole. – nyújtott felém egy térdig érő fekete bőr ruhát. Fél oldalas volt a válla és jobb oldalon a vállamnál fodros volt és gyöngyök is voltak rajta.
- Gyönyörű. – simítottam végig a ruhámon. Mindenkinek odaadta a megfelelő ruhát majd magunkra hagytak , hogy felöltözzünk. Nekem kicsit nehezen ment mivel mindenhol rám tapadt a ruha de a lányok segítségével magamra húztam.
- Mesésen néztek ki. – jött be Simon.
- Köszönöm. – mondtuk egyszerre amitől felnevettünk. Simon csak megrázta a fejét nevetve majd Steve jött be.
- Dani veled kezdjük. – tolta be egy ajtón barát nőnket. Addig mi leültünk a nappaliba és Clara csinált nekünk kávét. Nagyon izgultam már, hogy hogyan fogunk kinézni. Steve szólt a sminkesemnek, hogy menjen be a másik szobába. Gondolom készen van Dani haja.
- Emma. – szólította másik barát nőm. Majd El és én következtem. Miközben a hajam készült jókat beszéltünk Stevevel. Elmeséltem neki a reggeli akciónkat Louissal és a rajongókkal amin jókat mosolygott.
- Kész vagy de ne nézd meg magad csak a végén. – fogta be a szemem és átvitt egy másik szobába és leültetett. Claraval találtam szembe magam. Felkent valamennyi sminket. Imádom őket olyan jókat lehet velük beszélgetni és annyira tudják, hogy mi a stílusom és mi tetszik.
- Felkészültél? – kérdezte Clara.
- Aha. – sóhajtottam. Megfogta a kezem és kivitt a többiekhez akik csak bámultak rám. Én is ezt tettem velük hiszen csodálatosan néztek ki.
- Akkor most már megnézhetitek magatokat húzott el egy függönyt ami mögött a falon egy egész alakos tükör volt ami vagy hat méter hosszan húzódott végig az ablakig. Mindenki csak annyit tudott kinyögni, hogy „hű, ejha vagy azta”. Tátott szájjal figyeltük saját magunkat. A hajam felvolt kötve és elöl egy kicsit púpos volt. A sminkem ismét nem volt túlzás amit nagyon értékelek. Egy egyszerű fekete füstös szem volt. Szépen kiemelte a kék színben pompázó íriszeimet. A lábamra pedig egy fekete magas sarkú került.
- Nagyon köszönjük. – öleltük meg egyszerre a három varázslónkat. Mosolyogva búcsúztak el tőlünk. Az órára pillantottam és láttam, hogy másfél óra múlva kezdődik a vörös szőnyeg. Visszaszálltunk a buszba ügyelve a ruháink épségére. Hangos sikítások hallatszódat. Nemsokára ott leszünk. A szívem majd kiugrott a helyéről és az adrenalin túltengett bennem. Rettentően izgultam. Nem akarok bakizni, hogy aztán mindenki rajtam röhögjön. Dani észrevette, hogy van valami bajom ezért bíztatásképp megszorította a kezem. Kinyitották a mellettem lévő ajtót majd lassan kiszálltam és bevártam a többieket. Karöltve léptünk végig a vörös szőnyegen. A fényképezők megállás nélkül kattogtak. Beértünk a csarnokba és a vörös szőnyeg még midig nem szűnt meg. Egy vászon elé értünk ahol megálltunk és hagytuk, hogy fotózzanak minket. Egyesével is lekaptak minket majd tovább mentünk.
- A következő sztárunk a vörös szőnyegen Nicolett Payne. – hallottam meg Katy hangját. Besétáltunk és a rajongók a kordonok mögött sikoltoztak. A lányok végig mellettem voltak. Nem bírtam ki így odamentem a kordonhoz és a kezemet oldalra emelve pacsiztam le pár emberrel.
- Sziasztok. – köszönt Katy
- Szia. – üdvözöltük mi is.
- Nos, Nicole. Hogy érzed magad?
- Egyszerűen csodálatosan. A legmerészebb álmaimban se gondoltam volna , hogy egyszer itt állhatok majd veled szemben. – ábrándoztam.
- Mit gondolsz? Nyersz majd díjat?
- Nem tudom. Próbáltam mindenhol kihozni magamból a maximumot és azon voltam , hogy mindig a legjobban teljesítsek. Nagyon szeretnék legalább egy díjjal távozni de nekem már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy két helyen is jelöltek.
- Tudod nagyon hamar berobbantál a hangoddal. Amikor először meghallottalak azt gondoltam „ Azta ez nem semmi. Tehetséges ez a lány” – formált „o” alakot a szája.
- Nagyon szépen köszönöm. Ez nagyon jól esik. – mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy találkoztunk és drukkolok, hogy nyerj. – simított végig a karomon.
- Én is neked. – öleltem meg majd folytattuk utunkat. Beértünk a színpadhoz ahol leültünk a fiúk mellé. Harry egyből összekulcsolta ujjainkat. Arra lettem figyelmes, hogy Selena és Justin,Pattie és Scooter is helyet foglal mellettünk. Simon is megérkezett ő Paul mellé ült a sor végére. Még tizenöt perc volt a kezdésig. Amikor megláttam a számomra legfontosabb embereket. Egyből felpattantam és feléjük szaladtam.
- Kicsim. –ölelt meg apu.
- Hogy hogy itt vagytok? – hitetlenkedtem.
- Szerinted kihagynánk? – mosolygott anyu. Leültek Liam és Harry közé. Ránéztem a mellettem helyet foglaló Justinra és egy bíztató mosolyt küldtünk egymás felé. A fények hamarosan lekapcsolódtak és David Backhem és Vikctoria Secret lépett a színpadra.
- Üdvözlök mindenkit. Nos akkor el is kezdhetnénk a díj átadót. Tizenöt kategóriánk van. – felsorolta a kategóriákat. – A legjobb férfi előadót Ariana Grande és Adam Sandler mondják el. – fejezte be Beckhem.
- Hello Miami. – kiabálta Ariana. Bemutatták a jelölteket.
- Dob pergés. – dobolt a kezével Adam amiken jókat nevettünk.
- A legjobb férfi előadó nyertese Justin Bieber. – kiabálták egyszerre. Hatalmas taps vihar lett. Justin felállt és megölelt mindenkit. Felém jött és engem is megölelt majd a srácokkal lepacsizott. Felment a színpadra és megköszönte a díjat és még mondott pár szót.
- A legjobb női előadót Eminem és Victoria Justice. –mondta Victoria.
- Sziasztok. – bemutatták a jelölteket. - A nyertes pedig Katy Perry. – mondta Eminem. Katy felment a színpadra és ő is megköszönte mindenkinek.
- Menj hátra. A mash- ap előadó után jönnek a bandák. – suttogta. Gyorsan felálltam és hátra siettem. A mash-up-ot Austin Mahone nyerte meg. Köszöntem Liamnek és majdnem rókáztam. Hihetetlenül izgultam.




- A legjobb bandát Nicolett Payne és Liam Hemswort konferálja fel.- szólt bele a mikrofonba Backhem. A Díjat a kezembe vettem míg a másik karommal belekaroltam Liambe. Lassan lépkedtünk ki. Mosolyt erőltettem az arcomra pedig arra koncentráljak, hogy ne essek pofára hiszen mekkora égés lenne mar?!
- Hogy érzitek magatokat? – kérdezte Liam. Egy hangos üvöltés volt a válasz.
- A jelöltek. – mondtam és a kivetítőn megjelentek a bandák és a gép elmondta a nevüket. – One Direction. – kiáltottuk együtt Liammel. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra. A srácok megölelték barát nőiket, menedzserüket és család tagjaikat majd Justinnal is kezet fogtak. Mindegyik fiútól kaptam egy ölelést és puszit az arcomra. Átadtam nekik a díjat majd Liammel visszamentünk az ülő helyünkre.
- Nagyon köszönjük ezt a díjat. – emelte magasba a szerzeményüket Louis.
- A családunk a barátunk, barát nőink és imádott menedzsereink nélkül most nem lehetnénk itt. A rajongóknak nagyon köszönjük, hogy támogattak minket . – kezdte Niall.
- Ha a rajongók nincsenek és nem hoznak minket magasabbra a VEVO megtekintéssel a lemez megvétellel akkor nem állhatnánk itt. – folytatta Zayn.
- A családunknak is nagyon köszönjük. Miattuk indultunk el az X-faktorba és ide jutottunk. Nagyon nagy megtiszteltetés. – mondta Zayn.
- A barát nőink is sokat segítettek. HA nem volt ott más akkor ők álltak mellénk és bíztattak minket és segítettek. – mondta Harry és a tekintetét az enyémbe fúrta.
- Paul, a te segítségedet is nagyon köszönjük. Akármi baj volt te azonnal jöttél. Ha hülyeséget csináltunk te helyreráztál minket és mindig azon voltál, hogy a legjobbat teljesítsük. – fejezte be Liam. Leültek mellénk és vártuk a továbbiakat. A legjobb Videó klip a Story of my life lett. Nagyon büszke voltam a srácokra. A leghelyesebb pasi díját Harry nyerte el. Most már kijelenthetem, hogy a világ szerint is nekem van a  leghelyesebb barátom és büszke vagyok erre. A legszebb női előadó díját Byoncé nyerte meg amin meg se lepődök. Hiába van már a 40 közelében ez a nő egyre szebb lesz. Ahogy egyre jobban közeledtünk az én kategóriámhoz úgy tengett túl bennem az izgalom. A legjobb Rap-et Eminek nyert el. Idő közben Justin eltűnt mellőlem. Gondolom ő fog valakit felkonferálni.
Zene
- A legjobb új előadónak járó díjat Justin Bieber és Rihanna fogja átadni. – nézte a kártyáját David. A mellettem ülők tekintete rám szegeződött és csak mosolyogtak. Átnyúltam Harryn és az egyik kezemet ő szorította míg a másikat anyu, apu és Liam.
- A jelöltek. – kezdte Justin. Elmondták mindenki nevét. csodálkoztam, hogy rólam egy egészen új kép van és tényleg jól sikerült. – A nyertes. Nicolett Payne. – üvöltötte Justin. Szegény Rihanna szerintem megsüketült. Fel se fogtam mi történt csak ültem ott, mint egy szobor és kikerekedett szemekkel bámultam a színpadra.
- Menj. – állított fel Harry. Egy csókot leheltem szájára majd mindenkit megöleltem. Lassan mentem a színpad felé majd Rihanna a karjai közé zárt és gratulált.
- Gratulálok. – nyújtotta felém a díjamat Justin.  Ő is szorosan megölelt majd lementek. A mikrofon elé álltam és körbenéztem. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról.
- Ezt még mindig nem tudom felfogni. – nevettem fel. – Hihetetlen érzés. Melegséggel tölt el, hogy itt állhatok. Először anyukámnak és apukámnak szeretném megköszönni, hogy elküldtek az X-faktorba. HA ők nem vetik fel ezt az ötletet most nem állnék itt. Simon, Simon volt az az ember aki a kiesésem után felkeresett és felajánlott, hogy a menedzserem lesz. Sok dalt írtam és amikor olyan kedvem volt felhívhattam az éjszaka közepén és odaadta nekem a kulcsokat, hogy egyedül írjak és énekeljem fel őket vagy csak kikapcsolódjak. A One Directionnak is sokat köszönhetek hiszen először náluk laktam a testvérem miatt. A Direction barát nőkkel is hamar megtaláltunk az egy hangot és ők kilencen nagyon sokat bátorítottal vagy segítettek ha elakadtam egy dal írásban. A Smilereket nagyon szeretem és nagyon nagy köszönettel tartozom nekik is, hogy eljöttek a koncertjeimre. Nagyon kedvesek és imádni valók. Egyszer amikor kiborultam és sírva kószáltam a parkba egy lány odajött hozzám aki elmondta, hogy nagy rajongóm. Megnyugtatott és tanáccsal látott el. Nagyon köszönöm mindenkinek aki segítette, hogy idáig eljussak. Sziasztok. - léptem el a színpadról. Mikor leírtam akaratlanul is szálingóztak a könnyeim. Ezek öröm könnyek voltak. Meghatódtam, hogy tényleg én nyertem meg ezt a díjat.


 

Visszamentünk Mariaékhoz akik a tv-ben néztek és nagyon gratuláltak nekem. Átöltöztünk az after partyra előkészített ruhába és indultunk a helyszínre. Simon elköszönt, mert ő inkább hazamegy a feleségéhez. Igen, a feleségével még nem találkoztam de megígért, hogy jövő héten elmehetek hozzájuk ugyan is a felesége bármikor megszülheti a kisfiúkat. Ez a másik ok amiért nem jött be. A fiúkhoz sétáltunk és miután bediktáltuk a nevünket bementünk. Ez egy zártkörű rendezvény és csak azok jöhetnek el akik a díj átadón ott voltak , mint jelöltek vagy konferálók vagy műsor vezetők. Sokan voltak bent és a zene dübörgött. Megkerestük az asztalunkat amire a nevünk volt írva. Mikor lehúztuk az első kört akkor jöttek hozzánk a Little Mixtagjai. Velük nem is találkoztunk a készülődés óta, mert ők valahol hátrébb kaptak helyet. Gratuláltak nekem és a fiúknak majd ők is csatlakoztak az ivászathoz. Mikor már volt bennünk „pár” pohár alkohol akkor jött közelebb Justin és Selena.
- Lefotózlak titeket. – vette ki a kezemből a mobilt Selena. Justin mögém állt. Kezét a derekamra tette én pedig az egyik kezemet a hámhoz emeltem. Elkészült a kép és feltettem twittere .
 @NicolePayne: Hatalmas buli. Nagyon köszönöm a díjat és most bulizzunk. <33 :DD @Rear_Liam_Payne @DianellePeazer @justinbieber @Harry_Styles @Louis_Tomlinson @zaynmalik1D @LittleMix @Eleanor_Calder @EmmaSmith @NiallOffical Köszi a képet. <3 :) @SelenaGomez

Behúztam Harryt a táncoló emberék közé. Több sztár gratulált nekünk és akik nyertek azoknak mi is. Éreztem, hogy az alkohol uralkodik rajtam. Őrülten kívántam Harry-t. Elköszöntünk a többiektől és leállítottam egy taxit. Harry elmondta a címet mivel látta, hogy én eléggé magamon kívüli állapotban vagyok. Kiszálltunk és felmentünk a szobánkba. Lefeküdtem az ágyra és magamra húztam Harryt.
- Colette. Lehet nem kéne. Részeg vagy. – állított le.
- Harry, tudom mit csinálok. Együtt vagyunk, ez nem bűn. Én is akarok. – csókoltam meg. Levettem róla zakóját majd ingét csiga lassúsággal gomboltam ki. Lehúzta ruhámon a cipzárt és a szoba egyik felébe hajította. Egyszer sem szakítottuk meg a csókunkat. Lerúgtam magamról a cipőmet és ő is a sajátját. Kigomboltam nadrágját és lerántottam róla. Már csak fehérneműben voltunk. Csókunk egyre hevesebb és hevesebb lett majd lekerültek az utolsó darabok is.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése