Reggel arra keltem, hogy Louis az ágyon ugrál. Ő sokkal jobb , mint egy ébresztőóra. Elmentem letusolni és felöltözni. A hajamat felkötöttem és a szokásos alapsminket dobtam fel. Reggelizni már nem volt időm és amúgy se vagyok éhes. Beszálltunk az én és Liam autójába s a stúdióig meg sem álltunk. Azon kattogott az agyam, hogy vajon milyen dalt szánt most nekem Zayn. Egész hétvégén nem kaptam alt, mert nem tudta eldönteni, hogy melyik nekem a legmegfelelőbb. Mikor beléptünk a próba terembe izgatottan vártam, hogy milyen dal illik hozzám Zayn szerint. Mindenki leült és kíváncsian várt.
-Nos kicsike megtaláltam azt a dalt ami a mostani állapotodról mesél. Azért ezt kapod, mert ugye tudjuk, hogy van egy fiú aki bebújt a kis szívedbe és így érzel iránta. – nyomta Zayn a papírt a kezembe.
-Ez Justin szám. – sikított fel Niall.
- Love me. – olvastam fel a címet. Imádom ezt a számot és tényleg arról szól amit Harry iránt érzek. Akarom, hogy szeressen, hogy velem legyen és az enyém. Bármit megtennék érte és nem érdekel ki mit mondd. Rájöttem, hogy én igen is szerelmes vagyok Harry Stylesba. Nem hagyhatom, hogy egy Taylor elvegye tőlem. Felálltam és felültem a zongorára aminél Harry foglalt helyet , mert ő jól zongorázik. Eddig erről nem is tudtam. Elkezdtem énekelni a dalt. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes filmben vagy mondjuk a High School Musicalbe. A fiú ül a zongoránál míg a lány énekli neki a szerelmes dalt csak itt annyi a különbség, hogy a mi dalunk végén nem lesz csók, mint a filmekbe. ez nem egy álomvilág ez igen is a való világ. Minden sort úgy énekeltem, hogy nem vettem le a szemem a göndörkéről. Mindent szót felé intéztem. Néha rám pillantott és mosolygott. Olyan gyönyörű a mosolya. Olyan sokszor énekeltük el, hogy fel sem tűnt, hogy lejárt az időnk. Ebből is látszik, hogy ha szeretünk valakit és amikor vele vagy gyorsan repül az idő.
- Nem megyünk el valahova? Még csak kettő lesz. – nézett az órájára Louis.
- Mehetünk. – ugrottam le a zongoráról. – Vidámpark? vetettem fel a kedvenc helyem.
- Az tökéletes. – állt mellém Harry.
- Miért nem mondtátok? – értetlenkedtem.
- Még mi se voltunk benne biztosak tegnapig. – csavargatta zavartan a haját Emma.
- Aranyosak vagytok. Én örülök nektek. – öleltem meg őket egyszerre. Mindenki gratulált és megfogták barátnőjük kezét. Nem tudom , hogy miért de Harry is összekulcsolta ujjainkat. Nagyon boldog voltam. A szívem majd kiugrott a helyéről. Ahogy mentünk hallottam pár kattanást. Hátranéztem és fotósok hada követett minket és fotóztak engem meg Harryt.
- Szuper. Holnap címlap sztori leszünk. –suttogtam kuncogva Harry fülébe.
- Miért? – kérdezte értetlenül. A kapuban a fotósokra mutattam. Harry mosolygott egyet majd szorosan megölelt. Lehet direkt csinálja nem tudom de engem megőrjít. Megvettük a jegyeket és bementünk. Harry még mindi nem engedte el a kezem. Pár rajongó odajött hozzánk és MINDENKIVEL csináltak képet plusz kértek autógrammot.
- Szépek vagytok együtt. – jegyezte meg egy barna hajú kb. velem egy korú lány.
- Izé, mi nem vagyunk együtt. Barátok vagyunk. – hadartam.
- Azért fogod a kezét. – szólt közbe kuncogva a mellette álló lány.
- Ez nem jelent semmit. – karolta át a vállam Harry. – Már ő is a családunk része. Olyan mint ha a húgom lenne. – mosolygott. „Ez nem jelent semmit, olyan mint ha a húgom lenne.” ez a mondat ismétlődött a fejembe. Megbántott ezzel a két mondattal de nem akartam kimutatni pedig legbelül összetörtem és a szívem sírt. Még is magamra erőltettem egy mosolyt. Mikor elfogytak a rajongók tovább mentünk. Felszálltunk a hullámvasútra. Elhatároztam, hogy ma jól fogom magam érezni és nem fog érdekelni Harry kijelentése. Persze Hazz mellé ültem a hullámvasúton is. Így nehéz lesz nem vele törődni. Elmentünk az óriás kerékre bár meg sem közelíti a csodás London Eye-t. Minden játékra felültünk és sikerült elterelni a figyelmem. A srácok közelében ez könnyű. Mindenki nevetgélt és beszélgetett. Nagyon jól éreztem magam . Az egész vidámparkos nap alatt el se engedte a kezemet a csillagszemű. Kifele menet még mindig ott voltak a fotósok és mi még mindig kéz a kézben mentünk át a kapun. Nevetve beültünk az autókba és hazamentünk. Otthon mindenki elment a barátja szobájába. Képzelem mit csinálhatnak. Harryvel a kanapén ültünk mikor a tv-ben a vidámpark tűnt fel. Felhangosítottam.
-Kedves nézőink. Úgy tűnik a One Direction szépfiúi már mind
foglaltak.Liam mellett Danielle van, Louis és Eleanor alkotnak egy párt és Zayn
Perrie páros még mindig hódit. Ám ma láttuk, hogy Harry Styles kéz a kézben
megy az X-faktor kiscsillagjával, Liam Payne húgával Nicolett Paynel. Niall
pedig az X-faktor másik kiscsillagját Emma Smith szemelte ki magának. Ők is kéz
a kézben voltak ma a vidámparkban. Kérem hallgassák meg, hogy mit nyilatkozott
nekünk egy rajongó .- fordult a képernyőhöz a bemondónő.
- A vidámparkba voltunk a barátnőinkkel mikor láttuk a fiúkat és barátnőiket. Mindenkivel csináltunk képet aztán láttam , hogy Harry és Nicole közt izzik a levegő. Harry és Nicole azt mondták, hogy ők csak barátok és Harry szerint a lány neki csak olyan mint ha a húga lenne. Én hiszek Harrynek, de akkor is nagyon aranyosak lenének együtt. Ők egymásnak vannak teremtve. – mondta az a lány aki kedveskedett nekünk.
- Nos hát akkor Harry Styles és Nicolett Payne valójában csak barátok vagy még sem. Niall Horan viszont nyíltan felvállalta kapcsolatát a szőke szépséggel. Reméljük nagyon boldogok lesznek együtt. Köszönjük mai figyelmüket. Jó éjszakát. – köszönt el a nő és reklám jött. Harry kikapcsolta a tv-t és én csak tátott szájjal meredtem magam elé.
- Sajnálom Colette, tudhattam volna, hogy ez lesz belőle. Nem akartam. Ha ez téged megnyugtat akkor elmondom, hogy nekem te tényleg csak barát vagy. Mint ha a húgom lennél. – ölelt át. Alig bírtam megálljt parancsolni a könnyeimnek.
- Értem. – mondtam szűkszavúan és szipogva felmentem a szobámba. Felérve magamra zártam az ajtót és sírva rogytam össze a szőnyegen. Miért? Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Miért vagyok ilyen gyáva? Elmondhattam volna neki most mindent de összetört azzal, hogy én neki csak olyan vagyok mint bármelyik fiú a bandából vagy mint a lányok. Testvér, barát. Nem fogom kibírni. Zokogva vettem kezembe a legfontosabb tárgyaimat. Lementem a szokásos helyembe és elhelyezkedtem a fűbe. A szöveg ismét csak megszületett röpke 5 perc alatt. Kezembe vettem a hangszerem és játszani kezdtem. Minden mondatban ott volt Harry. Őt képzeltem magam elé mikor a dalomat énekeltem. Magam elé bámulva mosolyogva és sírva daloltam. Viccesen nézhettem ki de hát ilyen vagyok amikor az érzelmek kavarognak bennem. Az új dalom a „One in a million” címet kapta.

One in a million:
How did i get here? i
turned around and there you were
Didn't think twice or rationalize – cuz somehow i knew
That there was - more than just chemistry
I mean i knew you were kind of into me
But i figured it's too good to be true
I said pinch me, where's the catch this time
Can't find a single cloud in the sky
Help me before i get used to this guy
They say that good things take time
But really great things happen in a blink of an eye
Thought the chances to meet somebody like you
Were a million to one –
Can’t believe it - you're one in a million
All this time i was looking for love
Trying to make things work that weren't good enough
Till i thought i'm through,
said i'm done
And stumbled into the arms of the one
You're making me laugh about the silliest stuff
Say that i'm your diamond in the rough
When i'm mad at you - you come with your velvet touch
Can't believe that i'm so lucky –
I have never felt so happy
Every time i see that sparkle in your eyes

Till i thought i'm through, said i'm done

Nem bírtam már tovább.
Magam mellé tettem a gitárt és hangos sírásba kezdtem. A kezemet a szám elé
tettem, hogy ne keltsek fel senkit. Fejemet a fa törzsének döntöttem és úgy
rászkódtam a fájdalomtól. Gondoltam lehűtöm magam egy kicsit ezért beleugrottam
a medencébe. Ahogy felszínre értem felfeküdtem a víz tetejére háton és
lebegtem. A csillagokat néztem és folytak a könnyek a szememből. Nem kéne nnyit
sírnom megárt. Úgy gondoltam, hogy megnyugszom ha nézem az eget de nem így
volt. Csak bánatosabb lettem, mert abba gondoltam bele , hogy milyen lenne ha most
Harryvel nézhetném a fekete égboltot. Gondoltam hasra vágom magam. A fejem a
vízben volt és kinyítottam a szemem. Csípte a klór de most nem érdekelt.
Éreztem ahogyan kezd elfogyni a levegőm de most azzal se törődtem. Nem akartam
megfulladni ezért kimásztam a vízből és leültem a fűbe. Elfeküdtem és átfagyva
aludtam el.
Reggel a saját ágyamba keltem ezért felültem és nem jutott eszembe, hogy mi történt az este. Onnantól minden kiesett, hogy kinyitottam a szemem a vízbe. Körülnéztem és a gitárom a földön feküdt a füzetemmel együtt. Ám egyszer csak bizseregni kezdett az arcom és az ajkam. Odakaptam a kezeimet és nem értettem mi történhetett de valami melegség árasztott el belül. Olyan furcsa álmom volt. Harry felhozott ide a karjába,átöltöztetett és megcsókolt majd kiment. Mekkor lelehetetlen dolgokat álmodok én itt.
*Harry*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése