*2 nap múlva*
A lányok tegnap elrepültek én pedig szomorúan aludtam el. Ma
van a szülinapom én pedig nem hogy bulizni mennék ha nem dolgozhatok. Elmentem
a stúdióba ahol a srácok felköszöntöttek és fotózáson is ugyan ez volt. Mikor
hazaértem eldöntöttem, hogy ma filmezek és lazulok. Miközben kiválasztottam a
filmeket anyuék felhívtak, hogy felköszöntsenek. Nagyon jól esett, hogy
gondoltak rám. Ami zavart az az, hogy Liamék és a lányok még nem hívtak és nem
is üzentek. Mikor már betakaróztam a pokrócba és a kezembe vettem a forró csokit,
csengettek.
- Ki lehet az ilyenkor? – kérdeztem magamtól. Kicsoszogtam az ajtóhoz és lassan nyitottam ki.
- Boldog Szülinapot. – ugrott sipákolva a nyakamba Gemma.
- Köszönöm. – pusziltam meg.
- Remélem nem zavarok. Gondoltam megleplek és elmegyünk ma bulizni. – szökdécselt be a nappaliba. Imádom ezt a lányt, mindig olyan vidám és erővel teli.
- Tetszik az ötlet. Úgy is úgy volt, hogy ma egyedül leszek. – rántottam meg a vállam.
- Értem. Na akkor . –nézett az órájára. – Mondjuk este 8-ra készen kell lennünk. – mosolygott.
- Az szuper. Úgy is még csak 5 óra van. – nevettem. – Micsoda? Már 5 óra? – esett le a tantusz. Egymásra néztünk és felsprinteltünk a szobámba.
- Elmegyek Hazza fürdőjébe és akkor megspórolunk fél órát. – dobott egy puszit és kiviharzott a szobámból. Nevetve mentem be a fürdőmbe és megnyitottam a csapot és öntöttem a vízbe tus fürdőt is. Olyan jó, hogy van nekem Gemma. Mindig felvidít és a rossz napokból jót csinál, mint például a mai. Fáj, hogy a fiúk és a lányok nem lesznek velünk de nem ülhetek itthon egyedül. Ma ünnepelnem kell.

*Gemma szemszöge*
Ahogy kimentem Nicole szobájából rögtön hívtam is Harryt.
Két csengés után fel is vette.
- Na? Merre vagytok? – suttogtam.
- Repülőn. Elvileg két óra múlva landolunk. – válaszolta.
- Este 9-re legyetek a Heart Club előtt. Oda megyünk Nicoleal és ott meglephetitek. Szóljatok a lányoknak is.
- Oké. – mondta és letettem. Már annyira izgulok. Remélem Nicole örülni fog a többieknek, bár biztosan hiszen imádja őket. Danival szövetkeztünk, hogy összehozzuk őket. Minden erőnkkel azzal leszünk, hogy ők egy párt alkossanak. Annyira aranyosak lennének együtt. Harry tényleg szereti. Egyszer láttam eddig így. Amandával, mióta az a lány összetörte a szívét minden lányt csak kihasznált. Viszont Nicoleban megvan az amit eddig Hazz keresett és nagyon szereti őt. Tőlem kért tanácsot de elcseszte Taylor miatt. Utálom azt a lányt. Amikor együtt voltak Harry mindenkit hanyagolt és csak vele foglalkozott. Jól ki is osztottam mind a kettőt emiatt. Mind a ketten kaptak tőlem egy nagy pofont, főleg Harry, hogy térjen már észhez. Ennek meg is volt a hatása, hiszen két nap múlva szakítottak is.

*Harry szemszöge*
Gemma hívása után felöltöztünk és elkészültünk, hogy
meglepjük azt a lányt aki ellopta a szívem. Félek attól, hogy hogyan is reagálni
a jelenlétünkre. Már egy hete ezt az estét tervezzük, szeretném, hogy minden
tökéletes legyen. Akkor vagyok boldog ha ő is. Nem fogom hagyni, hogy bármi
vagy bárki elrontsa ezt az estét. Ahogy a testvérem kérte felhívtuk a lányokat
és szóltunk nekik is, hogy 9-kor a Heart előtt legyenek. Nagyon nehéz volt
nekik tartania szájukat Colette előtt.
*Nicole szemszöge*
Miután jól lefürödtem és megmostam a hajamat kimentem a
szobámba és vártam Gemmát. Nem kellett sokáig várnom. Felrakta a telefonját a
hangfalakra, hogy jobb legyen a hangulat. Pörgős zenéket hallgattunk. Ma nincs
helye bánatnak. Miközben Gemma szárította a hajam addig énekeltünk. Utána én
szárítottam az övét. ahogy készen lettünk felkontyoltuk a hajunkat a
sminkelésig és a ruha választásig. A szekrényem előtt álltunk mind a ketten és
gondolkoztunk. Kiemeltem egy fekete mini ruhát de nem tetszett neki. Fél órát a
ruhák választásával töltöttünk el. Végre megtaláltuk azokat amikre szükségünk
van. Nekem egy barack színű comb középig érő koktél ruhát választottunk aminek a
derekánál egy arany fém öv van, hozzá pedig egy arany nyakláncot amin egy
háromszög medál van. Cipőnek egy fehér magas sarkút húztam fel. Gemma egy
egyszerű nyakba kötős lila koktél ruhát húzott fekete cipővel. Leültem az
ágyamra és Gemma sminkelni kezdett utána én is őt. Megbeszéltük, hogy amíg nem
vagyunk kész addig nem nézhetünk tükörbe. A hajunk következett. Az enyémet a
bal oldalra csatolta és úgy begöndörítette. A frufrumat pedig oldalra fonta. Az
övével nem tudtam mit kezdjek végül úgy döntöttem, hogy Felkontyolom fánkba és
elől egy tincset kihúztam a jobb oldalon és azt begöndörítettem. Eljött a
pillanat amikor a tükör elé álltunk. Nagyon tetszett a műve. A sminkem
cica smink volt és a szemhéjamon pedig halvány rózsaszín szemhéj púder volt. Neki
is nagyon tetszett a kreálmányom. Mosolyogva forogtam körbe a tükörbe. Tetszett
amit láttam. Megöleltük egymást és elpakoltunk a táskáinkba. Hívtunk taxit és
háromnegyed 9-kor is indultunk. Hát nem lettünk készen nyolcra de ez várható volt. Merész dolog volt eljönni kabát nélkül de gondoltuk, hogy úgy is taxizunk és a cluba pedig meleg van.
- Na és most csukd be a szemed és csak akkor nyisd ki ha szólok. – utasított a barát nőm amikor befordultunk abba az utcába ahol a szórakozó hely van. Nevetve csuktam be a szemembe. Nem tudom minek ez a felhajtás de izgultam. Éreztem ahogy lefékezünk már éppen nyitottam volna a szemem .
- Neee. még nem. – kiabált rám Gemma. – Gyere. – fogta meg a kezem és segített kiszállni. Mentünk pár lépést és megálltunk. – Nyisd ki. – kiabálta. Meg is tettem és nem tudtam minek kellett becsuknom a szemem hisz nem láttam semmi különöset. Ahogy körül néztem az ácsorgó emberek között megláttam a mi kis csapatunkat tőlünk nem messze. Mindenki ott volt aki számított.
- Boldog szülinapot!- kiabálták egyszerre. Annyira örültem, hogy futva megindultam a többiek felé. Nem érdekelt most a cipőm. Ahogy közeledtem feléjük hírtelen felindulásból először Harry nyakába ugrottam aki karjaiba zárt és megpörgetett. Szorosan öleltem magamhoz. Olyan boldog voltam ebben a pillanatban. Mindenkit szorosan megöleltem és megpusziltam.
- De hát, hogy és mi? – kérdezősködtem.
- Meglepetés. – mosolygott Liam. Gemma mondott valamit a biztonságinak és be is mentünk soron kívül. A hidegben ácsorgók szúrós szemekkel néztek ránk de nem érdekelt, mert ma az ÉN szülinapom van. Egy asztalhoz indultunk amire az volt írva, hogy „ foglalt”. Arrébb rakta Harry a papírt és leültünk. Hihetetlennek gondoltam, hogy itt vannak. Nagyon sokan voltak a tánc parketten és mindenfele.
- Akkor most jöjjön egy külön kérés. Boldog Szülinapot Nicole Paynenak. – kiabálta a DJ és felcsendült az ismerős szülinapi dal. A barátaim énekelni kezdték és két pincér nő jött felénk. Az egyiknél a tortám volt a másiknál pedig két üveg pezsgő. Lerakták elénk amit hoztak. Rózsaszín tortám volt és fehérrel rá volt írva, hogy „Happy Birthday Princess”. Kívántam és elfújtam mind a tizenkilenc égő gyertyát. Megtapsoltak és a buli ment tovább. Mindenkinek megköszöntem és koccintottunk. Megittuk mind a két üveg tartalmát majd Louis rendelt még valami ütős felest. Mindenkinek kihozták és koccintottunk majd lehúztuk. Az alkohol égette a torkom és fancsali képpel nyertem le de ahogy láttam a többiek is. Rendeltünk még egy kört és még egyet. Liam most se ivott csak egy pohár pezsgőt miattam. Emiatt kapott is egy hatalmas puszit. Amikor már mindenki az alkohol hatása alatt volt felmentünk a tánc parkettre. Mindenki elment a barát nőjével. Egyedül táncoltam de most nem érdekelt. Nem voltam józan állapotban. Valaki hátulról megfogta a derekam. Reflexszerűen fordultam meg és szembe találtam magam a gyönyörű smaragdzöld szemekkel. Nyaka köré fontam karom és hozzá bújtam. Az alkoholtól felbátorodok és ez látszik is. Rákapcsoltak egy lassabb számra és arra dülöngélt mindenki.

- Ezt neked hoztam. Boldog szülinapot herceg nő. – ölelt meg. Elvettem tőle a virágot és az éjjeli szekrényemen lévő vázába raktam vizet majd beletettem. Harryhez rohantam és megöleltem.
- Köszönöm. – suttogtam. Felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett. Nem haboztam. Még mindig az alkohol hatása alatt voltam így egyből az ajkaira tapadtam. Erősen szorítottam és lánya csókolóztunk. A nyelveink lassú keringőről gyors táncra váltottak át. Ez a legcsodálatosabb szülinapom. Felemelte a lábaimat én pedig a dereka köré csavartam azokat. Lefektetett az ágyra és közben nem szakítottuk meg csókunkat. Az ágyon fekve csókolóztunk. Ezt csináltuk egy jó ideig majd elvált tőlem és egy puszit adott az orromra.
- Jó éjt herceg nő. – dőlt mellém és magához szorított. – Boldog Szülinapot. – puszilt bele a hajamba.
- Jó éjt és köszönöm. Most már nagyon boldog. – mosolyogtam. Nagyon boldog voltam. Remélem most már rájött, hogy csak kell nekem, bár szerintem neki ez megint olyan, hogy „csak barátok”.
Nicole ruhája:
Nagyon jóó!!!:) Siees a kövivel ;)
VálaszTörlésKöszönöm :) Igyekszem csak most készülök az írásbelire. Ígérem, hogy a héten egy rész még tuti lesz de lehet, hogy kettő is ;)
Törlés