2014. augusztus 3., vasárnap

II.Season/Chapter53-I’m yours



FB CSOPORT: ITT












A hetek rohamosan elteltek, már az első hónapban vagyok és a hasam kerekszik. Félve megyek az utcára, nem szeretném ha a magazinok címlapján virítanék, vagy letámadnának az emberek, féltem a gyermekem. Eddig sikerült elkerülni a bonyodalmakat, de tudom, hogy ez nem marad így örökké, a hasam nagyobb lesz és muszáj lesz utcára mennem. Plusz a kicsim úgy is meg fog születni „hamarosan”, akkor minden napvilágra kerül.
- Szívem, nem vagy éhes? – ült le mellém a kanapéra Anne. Olyan aranyos, amikor van ideje átjön és meglátogat, néha Gemma is vele tart. Anyuék arra az időre amíg a szívem alatt hordom a magzatot, beakartak költözni a házamba. Sikerült lebeszélnem őket, nem azért, mert nem akarom őket látni, ha nem azért, mert plusz pénz lenne az, hogy akkor valaki gondozza otthon az állatokat és nekik is cécó lenne felhozni a ruhákat meg mindent. Abban maradtunk, hogy minden szombaton átjönnek reggel és itt maradnak estig.
- De, egy kicsit. – mosolyogtam rá, felállt és a konyhába indult.
- Az isten áldja meg ezeket a kölyköket. Nincs itthon már semmi, mindent megettek de ne mentek vásárolni. – mérgelődött, igaza van, mindig csak akkor mennek vásárolni ha már koplalnak, addig nem.  – Eljössz velem a szupermarketbe?
- Hát, nem biztos, hogy jó ötlet lenne. – húztam el a szám.
- Gyere, kikell mozdulnod. Vigyázok rád. – kacsintott, belementem, felmentem a szobámba. Levettem a mackónadrágomat és a bő pólómat. Felvettem egy fehérnemű szettet. Kikaptam a  szekrényből a fekete toppot és áthúztam fejem felett.  Belebújtam a  cipőmbe és telefonomat zsebembe csúsztattam, hajamon gyorsan átszántottam egy hajkefével.
- Mehetünk. – sétáltam le a lépcsőn, Anne mosolyogva kapta fel a táskáját és ment ki a kocsijához. Beültünk és elindultunk a közeli bevásárlóközpont felé, az idő most eléggé szép volt, sütött a nap, kezdett melegem lenni a hosszúnadrágban. Kerestünk egy parkolóhelyet,kiszálltunk , bezártuk az autót majd beindultunk

Minden fontosat megettünk ami kell, a bevásároló kocsi tele volt. Jó, hogy van anyjuk, legalább mindig odafigyelnek a fiaikra. Kimentünk a parkolóba, bepakoltunk mindent a csomagtartóba majd beszálltunk. Nyugalommal töltött el, hogy senki se támadott le és nem jöttek a fotósok.



Kémleltem a mellettem fekvő fiút, majd lassan kimásztam mellőle, lesétáltam a földszintre és felraktam magamnak egy kávét. Kinyitottam az ajtót, felvettem az újságunkat a lábtörlőről és vissza mentem a konyhába.

A kávémat szürcsölgettem majd leültem a kanapéra, kezembe vettem az újságot és figyelmesen kezdtem olvasgatni. Csak a szokásos, próbálják szarba hozni a sztárokat, elolvastam minden cikket, majd lapoztam. Majdnem kiejtettem a csészét a kezemből, hogy mi?


Pop magazin


Terhes vagy meghízott?

Amint önök is láthatják a képen szereplő lány Nicolette Payne (20) tegnap az egyik bevásároló központban volt Harry Styles (21) anyukájával. Szemet szúrt nekünk, hogy a lánynak a vékony alkatához képest gömbölyűbb lett a hasa. Két opció van, vagy meghízott , mert nincs nap, mint nap a színpadon, vagy terhes. Ha terhes akkor vajon mit szóltak ehhez a szülők és a One Direction többi tagja?A menedzser és a rajongók mit mondanak, ellenzik vagy sem? Minden esetre ha Nicole terhes akkor reméljük, hogy egészséges szép kisbaba lesz.



-Ezt nem hiszem el. – dobtam el az újságot, mindig kémkedni kell utánam, megörülök.
- Jön a baba? – szaladt le Niall.
- Niall, az még 8 hónap. –idegeskedtem. – Csak ezek a rohadt paparazzók, elkaptam és lefotózták a hasam, itt a cikk. – dobtam felé az újságot majd fújtatva visszaültem a helyemre.
- Hűha. – tette le mellém az újságot. – Legalább azt mondják, hogy reméljük egészséges. – rántotta mega  vállát vigyorogva.
- Niall, nem érted? Most már mindenki tudja, hogy terhes vagyok, nem akartam, hogy tudják. Nem akarok futni terhesen a rajongók és az utálkozók elől, nem akarom, hogy a gyerekemet utálják, mert az egyik kedvencük az apja. – üvöltöttem le a fejét, amikor megláttam Niall megijedt arcát, akkor jöttem rá mit csináltam. -  Úr Isten! Niall, ne haragudj, nem akartam kiabálni, csak, csak. – nem tudtam befejezni, lerogytam a kanapéra és sírni kezdtem.
- Mi ez a kiabálás? – hallottam meg bátyám hangját, Niall odajött hozzám és simogatni kezdte a hátamat. – Mi történt?
- Nem tudom, az újságba benne van, hogy Nicole terhes aztán kiabálni kezdett velem, most meg sír, mert leüvöltötte a fejem. – mondta értetlenül a szőke hajú.
- Ja, hát igen, anyu mondta, hogy most lesznek ezek a hangulatingadozások. Nem baj, felviszem. – mondta a testvérem és csak azt érezte, hogy eltűnik alólam a kanapé és erős karjai közé kerülök. Felvitt az emeltre, majd belökött egy ajtót, végig a nyakába kapaszkodtam és sírtam. – Shh..- tett le az ágyra. – Nincs baj, nem lesz baj. Senki sem fog bántani, mindenki szeret téged. – suttogott, igen Harry még alszik.
- Ez nem igaz Liam, az utálkozók nem szeretnek, nem tettem nekik semmi rosszat, egyszerűen csak szerelmes lettem az egyikfiúba akit ők is szeretnek. Ez akkora bűn? – tártam szét a karom, nem szólt semmit csak magához húzott és hajamat simogatta, eltolt magától, letörölte a könnyeim.
- Próbálj meg pihenni. – adott egy csókot homlokomra majd elhagyta a szobát, visszafeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. Nem tudtam aludni, csak bámultam a plafont, a telefonom megállás nélkül rezgett ami azt jelezte, hogy üzenetem érkezett twitteren, nem mertem megnézni őket. Nem akarok rosszat olvasni magamról se arról, hogy a meg nem született gyerekemet ócsárolja sok kis tinédzser akik nem tudnak semmit.
- Jó reggelt. – ölelt magához barátom, mosolyogva ránéztem de neki lefele gördült a szája. – Baj van? – ült fel az ágyon, megráztam a fejem és próbáltam visszatartani könnyeimet. – Na, mi a baj? – fogta meg a kezem, ekkor újra eltört a mécses és a könnyeim lefolytak puha arcomon.
- Benne van az újságba, hogy terhes vagyok, folyton jönnek az üzenetek twitteren. – mondtam el nagy nehezen.
- Ne törődj velük, nem éri meg. Akik az igazi rajongóink azok nem utálkoznak, megértik, hogy boldogok vagyunk. – emelte fel fejemet, hogy szemembe nézhessen. Ahogy belenéztem gyönyörű íriszeibe, egyből elmúlt minden rossz, kizártam a világot és csak rá fókuszáltam.
- De ők az egyik családod. – húztam el a fejem.
- Na idefigyelj. – nyúlt ismét állam alá és kényszerített, hogy nézzek szemeibe. – Három családom van, a fiúk és a rajongók, anyuék és most már ti. – tette tenyerét a hasamra. – Ti fontosabbak vagytok, mint a rajongók. Mindig fontosabbak lesztek, ezt sose felejtsd el. Én a tied vagyok, te az enyém és miénk a gyerek. – simított végig arcomon, igaza van, mi most már egy család leszünk, hamarosan. – Nyugodj meg. – mosolygott majd finoman megfogta derekam két oldalát és lassan húzott magához. Kezeimet nyaka köré tekertem és lassan forrtak össze puha ajkaink, egy szenvedélyes csókban forrtunk össze, éreztem csókjába a szeretetet a finomságot, a törődést és a féltést.

2014. július 31., csütörtök

Trailer

Itt a második évadnak a trailere :) Remélem mindenkinek tetszeni fog és ezt az évadot végig fogjátok izgulni :) érdekes lesz, sok fordulat lesz benne :)
Fruzsi xx. <3



2014. július 29., kedd

6.Díj, köszönet

Feljövök ma az oldalra és két örömhír is várt. Az első, hogy átléptük a 20.000 (!!!) kattintást. A második, hogy megkaptam a 6. díjamat :)
Fruzsi xx. <3


Köszönöm Grace D.-nek :)






Szabályok:
-Írd ki kitől van!
-Írj magadról 10 dolgot!
-Válaszolj 10 kérdésre!
-Tegyél fel 10 kérdést!
-Küld tovább 10 embernek!
10 dolog magamról:
1. Gondolkodom egy új blogon.
2. Idén nyáron Tenerife-n nyaraltam.
3. Szerelmes vagyok.
4. Várom a sulit, mert egy új nyelvet fogok tanulni.
5. Vezettem már jet-ski-t.
6. Voltam már parascendingen.
7. Jövőre kezdem a jogsit.
8. Imádok blogolni.
9. Várom már a Vámpírnaplók új évadát.
10. kedvenc virágom a lila tulipán.

10 válasz: 
1. Mióta blogolsz,és szeretsz is? - Tavaly kezdtem a blogolást, előtte is írtam és nagyon szeretem :)
2.Milyen bandákat szeretsz és miért? - r'n'b, engem ez a zene vonzz a legjobban :)
3. Milyen eddig a nyári szüneted? - ez a legjobb nyaram eddig :)
4.Milyen nyári kalandod volt idén nyáron,és hol? Kanári - szigeteken, Tenerife-n :)
5. Melyik országban szeretnél kiutazni,vagy ha voltál,úgy is jó? - Szívesen mennék vissza Tenerife-re, de kiutaznék Amerikába és Brazíliába is :)
6. Hány gyereket akarsz,és ha választhatsz egy hírességet apukának,akkor ki lenne az? - Úr Isten, ez szerintem egy kicsit hülye kérdés, de max. 3-at és vagy Austin Mahone, Justin Bieber vagy Harry Styles-t választanám :D
7. Bántottál már meg egy szereteted,és ha igen mivel? - igen, de nem szándékosan, már nem emlékszem. 8. Milyen osztályba mész jövőre? - 9.-be, igazából 10.be, mert tavaly 0.-os voltam.
9. Mi a hobbid? - sok minden, rajzolás, blogolás, kirándulás.
10.Melyik a kedvenc nyári filmed? - 50 első randi :D

Ne nézettek bunkónak, de ismét nem írok kérdést, se blogokat, mert akiknek szánnám nekik már elküldtem :)

2014. július 27., vasárnap

II.Season/Chapter52-There is always another way



Hello my darlins!Nos , tegnap tértem vissza a nyaralásból és már itt is a rész :) Ha esetleg szeretnetek, hogy hozzak képeket és élménybeszámolót a nyaralásomról akkor írjátok meg komiba vagy chatbe :) facebook csopiba lépjetek be -> KATT
Fruzsi xx. <3








*Nicolett Payne*

Egy hete tudtuk meg , hogy állapotos vagyok, az elején nagyon megrémültem, hogy Harry mit fog hozzá szólni, végül eldöntötte, hogy megtartjuk, minden a feje tetejére állt. Gemma és Anne rögtön átjöttek és anyuék is, elmondták, hogy mik lesznek ebben az időszakban, ne ijedjek meg, lesznek hangulat változások, sokat fogok enni, ne rémüljek meg, ha pár kilóval többet fog mutatni a mérleg. Körülbelül egy hónap múlva fog látszani a hasamon , hogy terhes vagyok. Louis és El egyből jöttek, hogy válasszunk nevet ha lány lesz vagy ha fiú, de úgy voltam vele, hogy nem szeretném eldönteni majd ha megszülöm akkor jönni fog egy név és az lesz a gyermekem neve. Egy hét alatt csak egyszer volt más a hangulatom, akkor megijedtem. Egyik percben még nevetve főztünk a konyhába utána jött egy düh kitörés és a vége egy hihetetlen nagy író rohamom volt. Harry nem győzött nyugtatni, ő is annyira örül és be van már zsongva. Megbeszéltük, hogy ha majd megtudjuk, hogy kislány vagy kisfiú lesz akkor majd a 8.hónapban elmegyünk neki vásárolni, ha lány lesz semmiképpen nem szeretnénk egy elkényeztetett kis hiszti zsákot, nem lesz az a rózsaszín hercegnő. Simonnak elmondtuk és ő nagyon örült, Paul viszont, ő nem igazán.

*Visszatekintés*
-Paul, remek hírem van. – húzott maga után izgatottan be az irodába barátom.
- Üljetek le, hallgatlak titeket. – mutatott az asztala előtti székekre, helyet foglaltunk és én féltem, hogy mit fog mondani, az arcom sápadt volt és vert a víz. A barátomnak arcán viszont egy hatalmas mosoly ült, megjelentek gödröcskéi és szerintem most csillogott a legjobban a szeme.
- Nos, tudod, már felnőttek vagyunk, én huszonkettő, Nicole meg hamarosan huszonegy és tudod a felnőttek eldöntenek néhány dolgot. – kezdte göndör barátom.
- Harry, kérlek a lényegre. – sietette Paul.
- Kisbabánk lesz. – ugrott fel Harry hírtelen, még a szék is felborult, úgy mondta, mint ha öt éves lenne és megkapta volna a kedvenc maciját.
- Gratulálok. – mondta a menedzser póker arccal, most jön az, hogy leüvölti a hajunkat.
- Ennyi? – néztem rá döbbenten.
- Nem. - vette le szemüvegét és Harryre nézett. – Ti ketten, most rontottátok el az életeteket. –dőlt hátra a hatalmas bőr székében.
- Paul, normális vagy? Ez a legjobb dolog ami történhet egy ember életében. – akadt ki barátom, megszorítottam a kezét, visszaült a székére és idegesen kezdett dobolni a lábaival.
- Eddig oké, de fiatalok vagytok, a karrieretek csúcsán vagytok. Most jön ez a gyerek és mindent elront, nem lesz időtök a munkátokra. Minden a gyerek körül fog forogni. Mit fognak szólnia rajongóitok? – kérdezte még mindig teljesen nyugodt hangnemben. Hogy merészel olyat mondani, hogy  a gyerekünk tönkre fog tenni mindent?
- Ezt te se gondoltad komolyan, leszarom a rajongókat, nekem mindig is fontosabb volt a családom , mint a karrierem. Gondoljanak az emberek amit akarnak. – csapott az asztalra Harry.
- Paul, most tényleg nincs igazad, ez a kis tünemény. – simogattam meg a hasam. – nem fog tönkretenni semmit, ellenkezőleg. Ő fog mindent csodássá varázsolni, te is tudod, hogy nem lehetünk életünk végéig énekesek. Nekünk is kell családot alapítani és mind egy , hogy most vagy pár év múlva, ez így jött össze és én boldog vagyok, nem kérem, hogy te is legyél az , de uralkodhatnál magadon. A véleményedet meg tartsd meg magadnak. Szia.  – felálltam és becsaptam magam után az irodájának ajtaját, idegesen mentem a lifthez majd ki az épületből.
- Várj már. – kapott a kezem után Harry.
- Mire? Nem fogom hagyni , hogy a meg nem született gyermekünket ócsárolja olyan dolgok miatt amik be sem következtek. Nem hiszem, hogy bármelyik embernek fontosabb lenne a karrierje , mint a saját vére. – mondtam halkan, nem akartam, hogy a paparazzik vagy a járó kelők meghallják és az egész világ megtudná, hogy Harry gyerekét hordom a szívem alatt.
- Tudom, igazad van. Paul hülyeségeket mond, menjünk haza. – nyitotta ki a kocsija ajtaját.
*Visszaemlékezés vége.*

Azóta se hallottam Paulról , nem is jött a házba, igazából rá tényleg nagyon dühös vagyok. Igaz még csak 7 napja vagyok annak a tudatában, hogy lesz egy kicsi gyerekem de már most iszonyatosan szeretem, a legjobbakat szeretném neki, addig amíg a hasamban van és utána is. Nem szeretném ha bármiben is hiányt szenvedne, szomorú lenne. Azt szeretném, hogy majd azt mondhassa, hogy „Nekem van a legjobb anyukám és apukám a világon.” Engem nem érdekel, hogy milyen színű haja vagy szeme lesz, a fő, hogy egészséges babánk legyen. Ennél több nem is kell, attól nem félek, hogy nem lesz meg mindene, de odafogunk arra figyelni, hogy ne legyen minden alá tolva, hanem tudja meg, hogy ki kell érdemelni a dolgokat. Megszeretném neki tanítani azokat a dolgokat amiket nem mondanak az iskolában sem a tankönyvekben. Olyanokat amiket ha tud, akkor az élettől nem fog akkora pofonokat kapni, mint például, hogy az árnyékos oldal mögött mindig ott egy napos amit ha keres megtalál, hogy soha nem adja fel a reményt, küzdjön az álmaiért és azért amit szeretne. Nincs lehetetlen, nincs olyan dolog amit az ember nem tud megtenni ha akarja. Csak arra kell gondolni, hogy mindig van más út.

2014. július 14., hétfő

II.Season/Chapter51-Guardian angel

Na jól van, én már nem bírtam tovább. Itt a MÁSODIK évad ELSŐ része :))))
Jó olvasást ;)
Aki még nem lépett be az FB-s csoportba, az itt megteheti ;) https://www.facebook.com/groups/495798003887336/
Fruzsi xx <3










*Harry Styles*




-Harry!- hallottam Colette kétségbeesett kiáltását,hátrafordultam és láttam amint a földön fekszik. Egy nő egyből odament hozzá, mi is rohanva közelítettünk felé. Odaértem és az oldaláról a hátára fektettem, finoman rázogattam a vállát és próbáltam keltegetni. Hallottam ahogyan Liam a mentősökkel beszél, nem kellett sok idő, szirénázva értek a helyszínre. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem az orvosok és a barátnőm között. A két férfi hátrébb tessékelt minket, nem akartam elmenni tőle, Louis és Niall húzott maguk után.
- Hordágyat. – mondta a nőnek aki az autónál állt, egyből mozdult és húzta ki az ágyat, óvatosan helyezték rá barátnőmet.
- Hova viszik? Mi baja? – kérdezősködtem ingerülten, a mentős azt mondta, hogy a legközelebbi kórházba szállítják, ahogy elindult az autó mi is rohantunk a miénk felé, beszálltunk és a nyomába eredtünk az előttünk száguldó piros mentőnek. Louis vezette az autómat és már átléptük a száz kilométer per órát is, beálltunk a piros autó mögé a kórháznál és a hordágy mellé léptem. Megfogtam barátnőm kezét és úgy haladtunk.
- Orvost kérnék, valószínűleg agyrázkódása van és még valami baja, nem tudtuk kideríteni mi az. – mondta a mögöttem álló magas fekete férfi. Mi az, hogy nem tudják még mi baja? Egyből odajött egy fehér ruhás nő és egy magas szőke hajú harmincas években járó férfi.
- Kérem maradjanak itt. – tette a nő a kezét a vállamra, Dani megfogta a kezem és elhúzott, néztem ahogy eltávolodnak tőlem és a „műtő” feliratú ajtón bemennek. Leültünk a székekre és vártunk, mindenki csendben volt, senki nem tudta, hogy mi is történt, Liam fejét a falnak döntötte és lassan potyogtak a könnyei. Zayn erőt vett magát és tárcsázta Colette szüleit, előre hajoltam és idegesen doboltam lábammal a padlón. Beletúrtam barna fürtjeimbe és elengedtem könnyeimet, fogalmam sincs még is mi történhetett, egyik percben elüti az autó majd azt mondja jól van és nem is volt jele annak, hogy bármi probléma lenne. Másik pillanatba pedig a nevemet sikítja és összeesik, ötletem nem volt mi baja lehet, csak abban reménykedtem, hogy semmi súlyos és maradandó.
- Liam. – hallottam meg Sarah hangját amint kétségbeesetten keresi fiát, Liam felállt és megölelte őket. – Mi történt gyerekek? – kérdezte idegesen, elmondtuk neki a szitut és férje nyakába borult, mindenki meg van ijedve, hiszen minden olyan gyorsan történt. Időm sem volt felfogni a történteket, nem tudom mi van velem, nem tudtam feldolgozni, hogy a barátnőm a műtőbe van, én itt zokogok , mint egy hülye gyerek, erősnek kellene mutatnom magam, ám ebben a helyzetben ez lehetetlennek látszott. Alig telt el fél óra , a nő aki szólt nekem felénk igyekezett.
- Bevittük egy kórterembe, kérem , maguk a szülők? – nézett Tomra és Sarahra a nő, ők helyeselően bólintottak majd bementek egy terembe, pár perc után kijöttek, olyan megkönnyebbült arcuk volt. – Mr. Styles, jöjjön. – intett nekem a doki, bementünk a kórterembe ahol a barátnőm feküdt. Látszólag jól volt, pilláit lassan mozgatta majd felém nézett.  – White doktornő vagyok, beszélni szeretnék önökkel. – ült le egy székre én is így tettem. – Nyugodjon meg, a barátnőjének semmi nagyobb baja nem esett, enyhe agyrázkódása van, amnéziát nem vettünk észre, mind a ketten jól vannak. – nézegette a kórlapot a doktor.
- Milyen mind a ketten? Megsérült más is? – néztem értetlenül White doktorra.
- Maguk nem tudják? – kapta fel a fejét reakciómra.
- Még is mit? – barátnőm hangja még rekedtesen csengett füleimbe még is simogatták szívemet.
- Huh, rendben, akkor ezt most elmagyarázom önöknek, kérem hallgassanak végig figyelmesen. – fújtatott a doki, bólintottunk miszerint megértettük kérését. – Mr. Styles és Miss Payne, elmondta nekünk pár perce, hogy maga többször volt rosszul és hányt is , ön szerint a barátja esküvőjén evett rákot és az miatt történtek ezek. Ez nem így van, maga két hetes terhes, azért esett össze a baleset után , mert megterhelte a babát az ütés, de semmi baja nem esett. – kapkodta fejét köztünk, köpni-nyelni nem tudtam. Colette terhes? Az nem lehet, folyton védekeztünk és mindig odafigyeltünk.
- Valamit elnézhettek, ez lehetetlen, védekeztünk, szedem a gyógyszert. – akadt ki barátnőm, megértem, én is kiakadtam egy kicsit, hogy ez hogyan is lehetséges.
- Tudják, hogy a tabletta vagy az óvszer csak 99%-os biztonságot ad, maga volt az az 1% aki állapotos lett. – folytatta, barátnőm hírtelen elfehéredett majd megrázta fejét és kezét a hasára helyezte, simogatni kezdete majd megnézte, hogy nőtt e . – Most magukra hagyom önöket, beszéljék ezt meg, még lehet csinálni abortuszt de utána már lehet , hogy nem lehet gyermeke Miss Payne-nak. Gondolják végig aztán keressenek meg. – indult meg az ajtó felé, halkan becsukta és csend telepedett a szobára, nem tudtam mit is mondhatnék.
- Mit szeretnél Harry? Szeretnéd ezt a gyereket? – nézett rám aggódóan barátnőm, nem tudtam mit mondjak, szeretném is meg nem is. Legnagyobb ajándék, hogy életem szerelmétől lehet egy babánk, viszont még fiatalok vagyunk a karrierünk csúcsán vagyunk.
- Te mit szeretnél? – néztem rá, kíváncsi vagyok, hogy ő mit mondd.
- Én szeretném, hiszem ő a szerelmünkből lett, viszont nem akarom, hogy miattam menjen tönkre a karriered, azért mert én vagyok az az 1% aki teherbe esett. – gyűltek könnyek a szemébe, ettől az arctól egyből meglágyult a szívem és magamhoz húztam.
- Shh.. nem lesz semmi baj, megoldjuk. Megtartjuk. – simogattam haját, majd behívtam a többieket is. – Nos emberek – fogtam meg barátnőm kezét aki biztatóan mosolygott rám. – lesz egy kicsi Styles. – vettem egy nagy levegőt, mindenki megörült és gratuláltak nekünk, mindenki boldog volt, hogy senkinek nem lett nagy baja és, hogy szülők leszünk. Izgatottan hívtam fel anyuékat és újságoltam el nekik a hírt, mivel ma már hazajöhet a barátnőm ezért anyuék is indulnak hozzánk. Jobban átgondolva mindent, nem lesz semmi gáz, örülök, hogy egy ilyen angyaltól lehet gyermekem, ő lesz a mi őrangyalunk. Vigyázni fogok rá és óvni fogom mindentől, nem hagyom majd , hogy baja essen vagy, hogy elvegyék tőlem.  A nagyobb probléma az az, hogy hogyan is közöljük Paullal a dolgokat, Simon biztos örülni fog, bár nekünk is ilyen menedzserünk lenne, megértő és kedves. Paul is jó fej de néha felfújja a dolgokat és azt hiszi, hogy a karrierünk a legfontosabb, nekünk a család a legfontosabb.Ez a gyermek lesz a mi őrangyalunk!



2014. július 11., péntek

5.Díjam

Nagyon szépen köszönöm a díjat Julianna Költőnek:)

Szabályok:
-Írj magadról 10 dolgot
-Válaszolj 10 kérdésre
-Tegyél fel 10 kérdést
-Küld tovább 10 embernek
 
 
 
10 dolog:
 1.Most megyek 10.be
2.Az idei nyár nem nagyon tetszik, mert rossz az idő.
3.Két blogom van
4.Voltam Austin Mahone koncerten Berlinbe.
5.Jövőre megyek 1D koncertre.
6.Imádom a Teen Wolf-ot.
7.egyik kedvenc színészem Dylan O'Brien.
8.Imádok sütni.
9.Szeretek rajzolni.
10.Imádok blogokat olvasni és írni.

10 válasz:
 1.Kedvenc bandád?- 5SOS,The Vamps,One Direction
2.Kedvenc állat?-Kutya
3.Szeretsz írni? - Ha igen miért? - Igen, mert írás közben más világban járok.
4.Honnan jött az ötlet hogy blogot írj? - Voltak ötletek a fejemben és úgy gondoltam, hogy le kell írnom.
5.Van testvéred? - Igen.
6.Mi a kedvenc hobbid? - Rajzolás, írás
7.Voltál már valaha szereplő egy színházi darabban? - Igen.
8.Van kedvenc színészed? - Ha igen ki az? - Igen, Dylan O'Brien, Holland Roden
9.Tudsz énekelni? - Hát talán egy kicsit.
10.Mi a kedvenc számod? - 10

10 kérdés:
1.Hány blogod van?
2.Kedvenc sorozatod?
3.Szeretnél szerepelni egy színházban vagy filmben?
4.Szeretnél híres lenni? - Ha igen akkor miért? Ha nem, akkor miért?
5.Kedvenc sztárpárod?
6.Kb. hány blogot olvasol?
7.Milyen témájú blogokat olvasol?
8.Szereted a romantikus filmeket?
9.Szeretsz moziba járni?
10. Kedvenc színésznő?


10 blog: ( csak 5 blog van ami szerintem megérdemli :) )
1. http://idonthearyoubutifellinlovewithyou.blogspot.hu/
2. http://elizabethlovejustin.blog.neon.hu/
3. http://nemtudommilegyenacime.blogspot.hu/2014/07/15resz.html
4. http://reversed-megcserelve.blogspot.hu/2013/03/part-fourteen-akartam-hogy-tudja-fontos.html
5. http://theworldmission.blogspot.hu/